A nyári szünet lassan véget ér, a tanintézmények már javában készülnek az iskolakezdésre. Így van ez a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban is, ahol idén szeptembertől egy hatosztályos gimnáziumi osztály is indul 38 tanulóval. Összesen 150 új diák kezdi meg tanulmányait a gimnáziumban.
2022-08-25 |
A nyár eltelt, volt ahol sikerült, volt ahol nem az, amit elterveztek. Vagyis a felújítások, a beszerzések. A miskolci tankerületben lévő intézményekben rendben megkezdődött a 2019-20-as iskolai tanév. A Bársony János Általános Iskolában fúrtak, faragtak, illetve festettek ahhoz, hogy tiszta termek várják a csemetéket. Kisebb felújításokat tudtak eszközölni, de a megújulás, mint a szigetelés, az ablakcsere, a fűtés, a víz és az áramrendszer korszerűsítése még várat magára a 45 éves épületben. Már 20 osztályuk van, ugyanis az elmúlt években 3 első osztályt is tudtak indítani. Hoskó Orsolya intézményvezető azt is elmondta, hogy a szakos ellátottságuk sok más intézménnyel szemben 100 %-os.
2019-09-08 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt