Egy híján ötszáz hallgató nyert felvételt a sárospataki központú Tokaj-Hegyalja Egyetem képzéseire a 2023-24-es tanév felsőoktatási felvételi eljárása során. A pótfelvételin még ehhez képest is legalább tíz százalékos növekedésre számít az intézmény.
2023-07-31 |
Minden eddiginél több jelentkezőt vett fel a 2023-as általános felvételi eljárásban a Debreceni Egyetem, a sikerrel felvételizők száma meghaladja a nyolcezret. Ez az eredmény a pótfelvételi eljárást követően, valamint a határon túli jelentkezőkkel és az angol nyelvű szakokra felvételizőkkel még biztosan emelkedni fog a következő hetekben, várhatóan több mint tizenegyezer új hallgató érkezhet ősszel az egyetemre.
A rendezvényt országosan mindenhol július 26-án rendezik meg és este nyolc órakor derül ki, hogy a diákokat hová vették fel. A Miskolci Egyetem szervezői különböző csapatépítő játékokkal, sportolási lehetőséggel és információs pultokkal várnak minden résztvevőt. Összeállításunkban először Veres Pál Miskolc város polgármestere és a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja számol be a rendezvény jelentőségéről.
2023-07-26 |
Idén közel 96 ezer tanuló 82 600 nyolcadik, 7 800 hatodik és 5 300 negyedik évfolyamos diák felvételizett középfokú nevelési-oktatási intézménybe. Az általunk megkérdezett református általános iskolákban nagyon jó eredményeket produkáltak a központi felvételi során.
2023-05-12 |
A központi felvételi eredményeket várják a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda nyolcadikos tanulói is. Nem volt nehezebb az elmúlt évekhez képest, se a matematika se a magyar írásbeli feladatsor – mondta el rádiónknak az iskola két pedagógusa.
2023-02-08 |
Alap-, osztatlan és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre is várják a jövendőbeli hallgatókat. A felvételi teljesen elektronikus úton történik és fontos odafigyelni, hogy az E-felvételiben kitöltött jelentkezési űrlapot a beadás végén ügyfélkapun keresztül hitelesíteni kell, mert csak így fogadják el az intézmények a jelentkezést. A részletekről Szilágyi Roland, a Miskolci Egyetem Oktatási rektorhelyettese számol be.
2023-02-01 |
Alap-, osztatlan és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre is várják a jövendőbeli hallgatókat. A felvételi teljesen elektronikus úton történik és fontos odafigyelni, hogy az E-felvételiben kitöltött jelentkezési űrlapot a beadás végén ügyfélkapun keresztül hitelesíteni kell, mert csak így fogadják el az intézmények a jelentkezést.
2023-01-25 |
Miskolcon is január 21-én írják a központi felvételit a leendő középiskolások. Januárban jönnek a központi vizsgák, aztán a középiskolaválasztás és a szóbelik. A központi írásbelit magyar nyelvből és matematikából írják a diákok.
2023-01-17 |
Egy kisebb előadás keretében mutatták be a Miskolci Egyetemen az Oktatási Hivatal részéről az egyetemi felvételivel kapcsolatos változásokat az Észak-Magyarországi Régióból meghívott középiskolák, tankerületek és szakképzési centrumok képviselőinek.
2022-10-19 |
Az intézmény törekvése, hogy hozzájáruljon az északkelet-magyarországi régió fenntartható fejlődéséhez. Ádám Zoltán, a Miskolci Egyetem Oktatási és Minőségbiztosítási Igazgatóságának igazgatója hangsúlyozta: még lehet jelentkezni a Miskolci Egyetemre, hisz a pótfelvételi augusztus-5-én éjfélkor zárul.
2022-08-05 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt