A Debreceni Egyetemi Református Templom nagyszabású felújítása még az elmúlt évben elkészült. A Tiszántúli Református Egyházkerület 2001-ben visszakapta a sokáig nem is templomként szolgáló épületet, de csak most, a munkálatok lezárultával tudják használni a közösség tagjai és élvezni az ide látogatók a belső tér kínálta lehetőségeket.
Ünnepélyes tanévnyitó zajlott a Debreceni Egyetemen. A 2023-as általános és pótfelvételi eljárásban felvett jelentkezőkkel, valamint a külföldi hallgatói létszám emelkedésével minden eddiginél többen kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben az intézményben.
Fennállásának 100 éves évfordulója alkalmából Egy évszázadnyi párbeszéd címmel nemzetközi konferenciát szervezett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Francia Tanszéke. A két nap során a hazai, valamint francia, spanyol, svéd és román egyetemekről érkező kutatók 9 szekcióban tartottak előadásokat a francia irodalom, kultúra és nyelvészet témakörében.
A Speciális Olimpiai Mozgalom célja, hogy befogadó közösségeket építsen, amelyekben képességeitől függetlenül minden embert elfogadnak és szívesen látnak. Ehhez kapcsolódik immár un. „bajnok egyetemként” az Egészségtudományi Kar Nyíregyházán. Pázmány Viktória tanársegéddel beszélgettünk.
Elkezdődött a Debreceni Egyetem gólyatábora. Ezúttal kétezernél is több leendő elsős vesz részt az évindító eseményen. A táborozáson mind a tizenhárom kar képviselteti magát. A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata idén két turnusban látja vendégül a jelentkezőket, a karokat két részre osztva.
Megnyitotta kapuit a 32. Farmer Expo mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítás és vásár Debrecenben. A Debreceni Egyetem Böszörményi úti Agrár Campusán augusztus 17 és 20-a között 280 kiállító 30 ezer látogatót vár.
Minden eddiginél több jelentkezőt vett fel a 2023-as általános felvételi eljárásban a Debreceni Egyetem, a sikerrel felvételizők száma meghaladja a nyolcezret. Ez az eredmény a pótfelvételi eljárást követően, valamint a határon túli jelentkezőkkel és az angol nyelvű szakokra felvételizőkkel még biztosan emelkedni fog a következő hetekben, várhatóan több mint tizenegyezer új hallgató érkezhet ősszel az egyetemre.
A szervezők az idei Campus Fesztiválon is nagy hangsúlyt fektetnek a szórakozó közönség, elsősorban a 18 év alatti fiatalok biztonságára. Ezért számukra megkülönböztetett színű karszalagokat bocsájtanak ki, mely fogyasztóvédelmi célokat is szolgál, hiszen a fesztiválon jelen lévő vendéglátóegységek munkatársai egyből látni fogják, kik azok, akiket nem szolgálhatnak ki alkohollal.