Kiemelt partner - Debreceni Egyetem
Szakmai workshopon mutatták be a megújult tanárképzés részleteit a Debreceni Egyetem munkatársai Hajdú-Bihar vármegye iskoláinak vezetői számára. 2024-ben egy új típusú, ún. pilot tanárképzés indult, amelynek két fő pillére van, az értékközpontúság és a gyakorlatorientáltság. Többek között ezzel lényegesen népszerűbb lesz a tanári pálya. Az idén a Debreceni Egyetemen közel 300-an jelentkeztek az osztatlan tanárképzésre, amely több mint másfélszeres növekedést jelent.
A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán tartották meg március 13-án, a Vese Világnapján a figyelemfelhívó szakmai rendezvényt, melyen több orvos igyekezett átadni a legfrissebb adatokat, ismereteket a vese problémákkal küzdő betegeknek és érdeklődőknek. Az eseményre közel ötvenen regisztráltak.
0:00
0:00
A Debreceni Egyetem szakmai tanácskozásán a szakemberek megvitatták a koszorúér-betegségek, a szívelégtelenség, a szívritmuszavarok mellett a társbetegségek, például a magas vérnyomás, az elhízás, a cukorbetegség és a vesebetegség diagnosztikai és terápiás újdonságait. A jubileum alkalmat kínált arra is, hogy a résztvevők visszatekintsenek a kardiológia három évtizedes fejlődésére. Megalapították a konferencia egykori elhivatott szervezője, a 2018-ban elhunyt Czuriga István professzor emlékszekcióját.
A mesterséges intelligenciáról rendeztek szakmai tanácskozást a Debreceni Egyetemen az Informatikai Kar, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakemberei.
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Bőrgyógyászati Klinikája idén is megrendezte a Regionális Bőrgyógyászati és Allergológiai Fórumot. A találkozón az allergológiai és immunológiai kórképek legújabb terápiás lehetőségeit vitatták meg a szakemberek.
Megtartotta hagyományos gazdasági évnyitóját a Debreceni Egyetem, amelyen az együttműködő partnerek, a város, a vállalatok, az intézmények vezetői vettek részt. Az egyetem 2024-ben kiváló évet zárt, ami a struktúraváltásnak, illetve a modellváltásnak köszönhető. A napló főösszeg közel 500 milliárd Ft. Az idei évben az új irány a Science Park fejlesztése.
Akinek szerencséje volt és átélhetett már katarzist – színházi előadás hatására, tánc vagy képzőművészeti tevékenység nyomán, az tudja, hogy abban a pillanatban az ember azt érzi, hogy megtisztult. Kifakadtak a bezárt könnyek és az egész olyan megmagyarázhatatlan, de jó. Megkönnyebbülést hoz.
0:00
0:00
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara negyedik alkalommal szervezte meg a „Kalandozások a Természet- és Műszaki Tudományokban”- című rendezvénysorozatát.
A Magyar Ápolók Napja alkalmából rendezte meg hagyományos ünnepségét a Debreceni Egyetem Klinikai Központja, amelyen az intézmény 9 szakdolgozója vette át a Klinikai Központ Kiváló Dolgozója kitüntetést és jutalomdíjat.
0:00
0:00
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt