Kiemelt partner - Debreceni Egyetem
A rendezvényen 25 cég mutatkozott be, hozta el termékeit, portfólióját. Ez az alkalom lehetőség arra, hogy az intézmény partnerei és a hallgatók találkozzanak. A szakmai napon közel ezer diák vett részt, akik állás és gyakornoki lehetőségekről kaptak információt.
A Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán zajlott kutatás keretében, az ottani orvosok egy cég szakembereivel együttműködésben kifejlesztettek egy új készítményt, mely egyedülálló hatásmechanizmusa alapján, speciális tornával alkalmazva fokozottan erősíti a kismedencei izmokat, ezáltal javítja a vizeletvisszatartási problémákkal küzdő betegek életminőségét. A klinikai kutatás világszínvonalú, az eredmények eléréséhez a legkorszerűbb technológiai eszközöket használták fel.
A Debreceni Egyetem Informatikai Kara és az Intertanker Zrt közös kutatása kezdődik el egy pályázatnak köszönhetően. A 470 milló forintos, 3 éves projekt során szenzorok segítségével elemzik az autóbuszok üzemelését. A vizsgálat mindenre kiterjed, a járművek működésére, a karbantartásokra, a vezetők magatartására, technikájára, az utak állapotára, de még az időjárásra is. Az így nyert információ rendkívül hasznos lesz az Intertanker számára, de cél, hogy az eredményeket országosan is hasznosítani tudják.
A Tudomány Napját harmadik alkalommal rendezték meg a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán, ahol az oktatás a világszínvonalú kutatásra épül. A cél, hogy a találkozón bemutassák a legfontosabb kutatási eredményeket mind a munkatársak, mind a hallgatók számára. Ezzel új együttműködéseket alakítanak ki, a diákok pedig a diplomamunkához és doktori képzéshez témákat választhatnak.
A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-magyarországi Szakcsoportja november 4-én és 5-én Debrecenben tartotta évi kongresszusát. A kétnapos szakmai program a belgyógyászat nagy részét felölelte. Szóba kerültek többek között a gasztroenterológia, a kardiológia, az anyagcsere betegségek, a nefrológia, a hematológia és a neurológia újdonságai. A korábbi évek hagyományainak megfelelően az idei kongresszuson a szakdolgozók külön szekcióban cserélték ki tapasztalataikat.
A cél, hogy az ipari partnerek bemutatkozzanak, és így közvetlen kapcsolatot alakítsanak ki a hallgatókkal, mint leendő munkavállalókkal. Emellett a diákok számára egy 20 órás képzést is indítanak. Az idei találkozót követően pedig egy országos kíberbiztonságról szóló konferenciát rendeznek az intézményben.
A Növénytermelés első lapszáma 1952 augusztusában jelent meg, azzal a céllal, hogy lehetőséget adjon a hazai növénytermesztés, -nemesítés, -genetika, -élettan és az agrobotanika kutatási eredményeinek bemutatására. A célkitűzés azóta sem változott. A lap az agrár-felsőoktatás, a kutatóintézetek és a Magyar Tudományos Akadémia kutatóinak, oktatóinak ad lehetőséget tudományos eredményeik bemutatására.
Ismét megrendezték a Debreceni Egyetem Állásbörzéjét. Az esemény népszerűségét mutatja, hogy évente kétszer, ősszel és tavasszal is megszervezik. Most 65 kiállító, közép-, kis- és nagyvállalatok, munkaerőközvetítő cégek várták a hallgatókat, akik számára szakmai gyakorlati helyeket, külföldi ösztöndíj lehetőségeket is kínáltak.
A magyar felsőoktatási intézményeknek feladata, hogy munkájukat, kutatásaikat bemutassák az érdeklődők számára. Az alkalmakon legalább 150-200 hallgató vesz részt rendszeresen, akik különböző tudományterületeken tevékenykedő szakemberek előadásait hallhatják.
0:00
0:00
„De jó csak lenni!”- címmel, gyermekjogokat kutató konferenciát tartottak Debrecenben. A szakmai rendezvény középpontjában a The Open University Children's Research Centre intézménye és a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara együttműködésével létrejött kutatás állt.



Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola