A Debreceni Egyetem százszázalékos tulajdonában álló UD Agrár Kft. átfogó ültetvényfejlesztésbe kezdett a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Pallagi Kertészeti Kísérleti Telepén. A három hektáron telepített intenzív almás már termőre fordult. A kutatások mellett a cél az egyetem intézményeiben lévő gyermekek, dolgozók és a klinikákon fekvő betegek ellátása.
A késő barokk épületet 1786-ban emelte a gyülekezet. Előtte fatemplomok szolgálták a település református közösségét. A templom 1811-ben, az iskolával és a parókiával együtt leégett, majd 1827-re emelték újjá. 22 méter magas tornya 1907-ben nyerte el mai formáját.
2026-10-12 |
Értékes szakmai programmal készül a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem Hivatásgondozó központja hitoktatók, katekéták, lelkészek és gyermekszolgálatban közreműködő gyülekezeti tagok számára, amelynek témája: A gyermekek veszteség- és gyászfeldolgozásának kísérése intézményi és gyülekezeti közösségekben.
2026-10-12 |
A Magyar Comenius Társaság alapításának 40. évfordulója alkalmából rendeztek emlékünnepséget és tudományos konferenciát Sárospatakon a Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek Nagykönyvtárában.
2026-10-12 |
Csak reformátusok ajánlják-e fel adójuk egy százalékát a Magyarországi Református Egyháznak? Duráczky Bálint szociológussal, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusával beszélgetünk az adó 1%-os felajánlások egyházi és civil számairól. Utóbbinál például érdekes, hogy a református Bethesda Gyermekkórház Alapítványa meg tudta őrizni ötödik helyét úgy, hogy jelentősen megváltozott a civil 1%-ok toplistája az elmúlt években.
2026-10-12 |
A Kisvárdai SZC Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola testnevelője és a röplabdacsapatok edzője/felkészítője Török Péter, aki egyik legkiválóbb röplabdásának, Török Tímeának is mentora, ugyanis az iskolában komoly hagyománya és bázisa van a diákolimpiai röplabdának. Móricz lány Röplabda torna vagy a környékbeli általános iskolásoknak szóló „Nyitott kapu” röplabdakupa. Török Tímeával a röplabdázásról, a szakmatanulásról, és a jövőbeni tervekről beszélgettünk.
2026-10-12 |
Képeit gyakran mutatja be a hazai közönségnek, különösen a keleti régióban. Rendszeres résztvevője és kiállítója kulturális eseményeknek, például a Fehérgyarmati Városi Könyvtár programjainak vagy a géberjéni és tunyogmatolcsi kulturális rendezvényeknek. Műveiben az akril festészet és a lágyabb porpasztell vonalak dominálnak.
2026-10-09 |
"A Rákócziak öröksége a Sárospataki Református Gyűjteményekben" címmel nyílt meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek legújabb kiállítása a sárospataki Nagykönyvtárban. A kiállításmegnyitót a Comenius Társaság negyven éves jubileumi közgyűlése előttre időzítették, egyben átadták a fiatalok számára II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázat díjait is.
2026-10-09 |
A hallgatók mentális egészségének támogatásáról és a fogyatékossággal élő diákok esélyegyenlőségéről tanácskoztak azon a kétnapos konferencián, amelyet a Debreceni Egyetem, valamint az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium rendezett. A rendezvényen előadások, kerekasztal-beszélgetések és szakmai műhelyek keretében gondolkodtak közösen a szakemberek.
Sokan szeretnének segíteni a radostyáni református gyülekezetnek, amelynek október 3-án leégett a középkori, műemlék temploma és egyedülálló fa harangtornya. Vannak, akik pénzt ajánlottak fel, mások a munkájukkal járulnának hozzá az újjáépítéshez. A szakemberek már megkezdték a károk felmérését. A tervezést korábbi műszaki dokumentációk segíthetik.
2026-10-08 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt