Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Október 5. és 11. között egy héten át tartó, folyamatos imaláncra készül a magyar reformátusság, így a nyíregyházi református gyülekezetek is. A hét minden órájára lehetett jelentkezni, így gyülekezetek, közösségek, intézmények és akár néhány fős csoportok is bekapcsolódhatnak, hogy egy-egy órán át tovább vigyék az imádság fonalát.
A szombat délutáni tűzben elpusztult a műemléki védelem alatt álló templom tetőszerkezete, festett mennyezete, berendezése és a mellette lèvő fa harangtorony. A szeretetszolgálat arra kéri mindazokat, akiknek lehetőségük van rá, hogy adományukkal támogassák a súlyos veszteséget szenvedett közösséget. Kisebb és nagyobb felajánlásokat egyaránt fogadnak.
Leégett a református templom és a mellette álló fa harangtorony a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Radostyánban szombat délután. A temetőből átterjedő tűzben elpusztultak a festett mennyezeti kazetták, a padok, az orgona és a tetőszerkezet is. Személyi sérülés nem történt. A kazincbarcikai, szendrői és miskolci tűzoltók több vízsugárral oltották a lángokat.
Személyesen ment ki Donald Trump amerikai elnök Hszi Csin-ping kínai elnök elé a repülőtérre – ez szokatlanul udvarias gesztus az USA vezetője részéről, legutóbb ilyen fogadtatásban Ferenc pápának volt része az Amerikai Egyesült Államok elnökétől. Kína és az USA elnöke azonban hiába tárgyaltak, érdemi döntéseket nem hoztak, de Salát Gergely Kína-kutató szerint már az jó hír, hogy a két vezető egyáltalán beszélget egymással.
Az általános felvételi eljárásban 383, az augusztusi pótfelvételin pedig 81 hallgató nyert felvételt, így összesen 464 diák kapott lehetőséget arra, hogy a sárospataki központú Tokaj-Hegyalja Egyetemen kezdje meg tanulmányait.