Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség a pünkösdi ünnep előtt is szervez Egyháztáji vásárt. Az árusok május 18-án reggel 8 és fél 12 között várják az érdeklődőket a Leány utcán. Lesznek kézműves foglalkozások és kertészeti előadás. Újdonság, hogy megalakult az Egyháztáji Portékások Egyesülete, ennek keretében már a nyáron elindulhat a házhozszállítás is.
Valószínűleg az év második felétől már nem önálló szervezetként működik a Miskolc és Környéke Hegyközség. Kénytelen lesz beolvadni a szomszédos területekbe, mert 300 hektár alá került a művelés alatt álló szőlőterületek nagysága. Erről pedig jogszabály dönt. A Miskolc és környéke hegyközség jelenleg 200 hektáron működik, ez pedig kevés az önállósághoz. Ennek előnyeiről és hátrányairól beszélgetünk majd a miskolci hegyközségi elnökkel Karsza Péterrel.
A Debreceni Szakképzési Centrum idén nyárra is hirdetett ingyenes táborokat az általános iskolások számára. Az élményszerzés mellett cél a készségek fejlesztése és a különböző szakmák iránti érdeklődés magalapozása is.
Fráter Erzsébet a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert munkatársa már négygyermekes családanyaként tért a hit útjára. Református családba született, de csak később vette komolyan a Krisztushoz tartozást. Amikor olvasta a Bibliát, nem tudta meghazudtolni hivatását, botanikus mivoltát és zöld ceruzával kiemelte a növényekről szóló részeket. Az érdeklődésből egy átfogó, számszerűsített gyűjtés született, melyek két könyvhöz is nagyszerű alapot szolgáltattak.
A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen vígjátékokkal, zenés darabokkal, koncertekkel és a századik Pál utcai fiúk előadással várja közönségét a Nagyerdőn június utolsó napjaitól augusztus végéig. A nyár folyamán összesen 12 programmal: 9 előadással és 3 nagykoncerttel szórakoztatják a nagyérdeműt a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. Jegyeket a színház online felületén és a pénztárakban válthatnak. Az elmúlt évben tízezernél is több belépőt vásároltak az előadásokra.
Az urológiai betegségek kezelése már 1921-ben elkezdődött Debrecenben, és a szakemberek sok éven keresztül a Sebészeti Klinikához tartozóan végezték a beavatkozásokat. Az Urológiai Klinika önálló egységként 1974 óta működik. Ma a Kenézy Gyula és a Nagyerdei Campusz integrációjával 18 orvos kezeli a betegeket, évente 3 ezer műtétet végeznek.