Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Növekszik a kormányablakok forgalma, idén eddig több, mint 700 ezer ügyfél fordult meg a hivatalban. A 2023-as év fejlesztése a Csizmadia Közben lévő kormányablak felújítása volt. A jövőévi tervek között pedig szerepel egy új kormányablak nyitása, amit Diósgyőrben terveznek.
A régi amalgám fogtöméseket már teljesen felváltották a foggal megegyező színű, esztétikus tömőanyagok, melyek élettartama kedvező esetben 5-10 év. A tömések cseréje azonban az egészséges fogállomány feláldozásával jár.
Lassan lezárja a 2023-as évet és a 2023/24-es tanév első félévét a Wáli István Református Cigány Szakkollégium, amelynek sok nehézséget okozott az év elején az energiaválság. Megszorítások mellett kezdték az évet, amely enyhülhetett ebben a tanévben a fűtési időszakban. Több programot nem tudtak megszervezni, de remélik, jövőre sikerülhet. Mindezek ellenére erősödött és szinte kicserélődött a hallgatói társaság. A részletekről Mózes Áront, a Szakkollégium igazgatóját kérdeztük.
A gyermekes családok helyzet-, igény- és szükségletfelmérését kutatótábor keretében szervezte meg a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar
Társadalomtudományi és Szociális Munka Tanszéke.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kiemelt állami feladatai között szerepel a természetvédelmi bemutató, oktató és ökoturisztikai tevékenység. A Szeleta Park Látogatóközpont egyszerre szolgálja a természetvédelmi ismeretterjesztést, a "játszva-szórakozva tanulást" és egy Európában egyedülálló őskori kultúrának színvonalas bemutatását.
Idén is összefogtak a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal munkatársai, hogy szebbé tegyék minél több rászoruló gyermek karácsonyát. Az immár hagyományosnak mondható cipősdoboz-akció keretében, a tavalyi felajánlásokat megduplázva, csaknem 2000 ajándékcsomagot gyűjtöttek össze.