A cél, hogy felhívják a figyelmet a vérkészletek szükségességére, és hogy megköszönjék a véradóknak, hogy segítették embertársaik életének megmentését. Gurály Edinát a Magyar Vöröskereszt szabolcs megyei szervezetének igazgatóját hallják.
0:00
0:00
2020-11-29 |
Megkeresztelték Zentét, azt a kisfiút, akinek gyógyulásáért az egész ország összefogott, és 700 millió forint gyűlt össze a gyógykezelésére, amelyből a világ legdrágább gyógyszerét adhatták be neki a református Bethesda Gyermekkórházban. A keresztelőt a kozármislenyi református templomban tartották. Az alkalom Nagy Mariann lelkésznek is különleges volt, hiszen egy ország ismerti azt a gyermeket, akit megkeresztelt, és ez elég ritka alkalom. Ráadásul Zente meg is köszönte a keresztelőt - amire nem volt még korábban példa. Nagy Mariannt, a kozármislenyi gyülekezet lelkészét kérdeztük.
2020-08-19 |
Többek között közösségi média kampánnyal folytatódik a Még jobb adni elnevezésű, a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat közös, a tudatos adományozást fókuszba állító országos szemléletformáló aktivitása. A közösségi médiában posztokkal, rövid videókkal hívják fel a figyelmet a helyes adakozásra. A részletekről a Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója, Juhász Márton nyilatkozott.
0:00
0:00
2019-06-13 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt