Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe jutott legutóbb a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának három diákja. Az első 30 helyezett plusz pontot kaphat eredményével az egyetemi felvételikor. A diákoknak azonban az érettségiben is segíthet a felkészülés. A három döntőssel Kádár Anna Orsolyával, Győri Zsófiával és Gál Zsuzsannával beszélgettünk.
2023-06-12 |
A Csokonai Színház előtt álló csüngő japánakác páros az Év Fája vetélkedő döntőjébe került. Ezúttal a Debreceni Zöld Munkacsoport terjesztette fel szavazásra a különleges növényeket, melyek életkorát a vizsgálatok alapján majdnem 100 évre becsülik a szakemberek.
2021-08-15 |
Az elmúlt hétvége a nyelv ünnepe volt Sátoraljaújhelyen.48. alkalommal rendezték meg az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny országos döntőjét. A járvány miatt a határon túlról idén nem érkeztek versenyzők, 30 hazai diák vett részt a megmérettetésen. A következő összeállítás a verseny első napján megrendezett díszünnepségen készült.
2020-10-20 |
Az Év Fája vetélkedő keretében  azt a fát keresik, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál – vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban.
2020-07-29 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt