A Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesülete XVI. Konferenciájának adott otthont három napon át Miskolc. A tanácskozás társszervezője a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kara.
A tavalyi állatvédelmi szakjogász képzés sikere után jogi szakokleveles állatvédelmi szakemberképzés indul a Miskolci Egyetemen. A képzést a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara együtt szervezi a Állatorvostudományi Egyetemmel. Öt-öt hallgató teljes tandíját állja a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány, ahol a kuratórium tagja Gregor Bernadett, aki szintén jelentkezett a szeptemberben induló képzésre.
A Speciális Olimpiai Mozgalom célja, hogy befogadó közösségeket építsen, amelyekben képességeitől függetlenül minden embert elfogadnak és szívesen látnak. Ehhez kapcsolódik immár un. „bajnok egyetemként” az Egészségtudományi Kar Nyíregyházán. Pázmány Viktória tanársegéddel beszélgettünk.
A selmecbányai alapítású, 150 éves Geodéziai és Bányaméréstani Tanszék muzeális, köztük több tanszéki fejlesztésű mérőműszereiből látható kiállítás a Miskolci Egyetem főépületében, a régi aula melletti folyosó előterében.
A tavalyinál sikeresebb felvételi és pótfelvételi után szép létszámú új hallgatóval tudja kezdeni az új tanévet a Debreceni Református Hittudományi Egyetem. Ez részben a felvételi szabályok változásának, de az intézmény aktív népszerűsítő munkájának is köszönhető.
Elkezdődött a Debreceni Egyetem gólyatábora. Ezúttal kétezernél is több leendő elsős vesz részt az évindító eseményen. A táborozáson mind a tizenhárom kar képviselteti magát. A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata idén két turnusban látja vendégül a jelentkezőket, a karokat két részre osztva.
Megnyitotta kapuit a 32. Farmer Expo mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítás és vásár Debrecenben. A Debreceni Egyetem Böszörményi úti Agrár Campusán augusztus 17 és 20-a között 280 kiállító 30 ezer látogatót vár.
A Közös Ügyünk az Állatvédelem állatvédelmi ösztöndíjprogramjának I. üteme az idén másodjára induló, 2 féléves állatvédelmi szakjogászképzésben és az először meghirdetett, ugyancsak 2 féléves jogi szakokleveles állatvédelmi szakemberképzésben 5-5 hallgató tandíját állja.
A Miskolci Egyetemre 3644 jelentkező nyert felvételt a 2023. évi általános felvételi eljárásban. Közülük 2778 fő magyar állami ösztöndíjas, 866 fő pedig önköltséges képzésen kezdhetik meg tanulmányaikat. Az Állam- és Jogtudományi Karon markánsan emelkedett a felvettek száma a 2023. évi felvételi eljárásban 624 főt vettek fel.