Negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Öko Expo Kiállítás és Konferencia Hajdúnánáson szeptember 8-án és 9-én. A rendezvény fő célja, hogy az ökológiai gazdálkodásban érintett valamennyi szereplő, termelők, feldolgozók, kereskedők, tudományos szakemberek számára megjelenési, találkozási és tudásátadási lehetőséget biztosítson.
A nyári szünidőben összesen 46 tantermet újítanak fel, illetve a folyosók és vizesblokkok korszerűsítése is megtörténik. Ezen kívül a 3 feladatellátási helyen kicserélik a padok egy részét és informatikai eszközöket vásárolnak. A munka augusztus 31-én fejeződik be.
A jubileumi évben minden eddiginél minőségibb és izgalmasabb programválaszték várja a fesztiválozókat. A zenei kínálat mellett az egyéb művészeti ágak iránt érdeklődők sem fognak unatkozni, összesen négyszáznál is több program szerepel a kínálatban.
0:00
0:00
Debrecenben rendezik meg a 3×3-as kosárlabda egyetemi Európa-bajnokságot július 15-19 között. A találkozón több mint 40 ország, 19 női és 27 férfi csapata, köztük a Debreceni Egyetem női és férfi csapatai is megmérkőznek egymással. A csapatok 14-én érkeznek, 15-én kerül sor a technikai értekezletre, majd az ünnepélyes megnyitóra. A megmérettetések 19-én fejeződnek be a Debreceni Egyetem főépülete előtt felállított pályákon.
. Mindez stratégiai együttműködés, amely kutatás-fejlesztésről, ökoszisztémáról és egészségügyi ellátásról szól az intézmény életében. Az 5 kart érintő diákok diploma értékét növeli az együttműködés, akik részt vehetnek a gyár tevékenységében.
Az idén 22. alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját. A július 12-től 24-ig tartó találkozón 22 egyéni mesterkurzust tartanak, 32 professzor segíti a 164 fiatal tehetséget, akik 19 nemzetet képviselnek az eseményen.
Július 3-án kezdetét vette 15 külföldi diákkal a Nyári Egyetem, amelyen két héten keresztük a magyar nyelv mellett a helyi kulturális élettel is megismerkednek majd a fiatalok. A Nyíregyházi Egyetem munkatársai örömmel oktatják a lelkes érdeklődőket.
2023-07-07 |
A szeptemberi országos döntőben ők képviselhetik a régiónkat. A megyei fordulóban számos feladatot kellett megoldani a csapatnak. A feladatok köött epilepszia kezelése, artériás vérzéssel járó kutyaharapás, pánikroham, fulladásos gyermekbaleset, megindult szülés, nyílt lábszártörés, cukorbetegség felismerése, valamint újraélesztés is szerepelt. A felkészítésről és a csapat kialakításról Nagy Ágnes az Egészségtudományi Kar mesteroktatója számol be.
2023-07-05 |
Véget értek a Kortárs könnyűzene BA felvételi vizsgák a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetében.
A ChillWell csapat tagjai Palla Péter végzett villamosmérnök, Somogyi Dominik Martin marketing szakos hallgató. Az ötletükkel 2022 novemberében már megnyerték az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma pályázat versenyét, ami olyan lendületet adott számukra, hogy pályáztak az MVM Edison versenyre is. Az ötletükkel a jelenleg használt klímatechnológiát szeretnék forradalmasítani.
2023-07-02 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt