A 9 milliárd forintból megvalósuló épületkomplexum a tervek szerint októberre készül el. A 4400 négyzetméteres oktatási szárny a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Dékáni Hivatalának és tanszékeinek ad majd otthont, de itt alakítják ki a gyakorlati képzéshez és az oktató-kutató tevékenységhez szükséges laboratóriumokat is, valamint itt kap helyet az Egészségipari Intézet.
Van kormányzati szándék egy átfogó népegészségügyi program kidolgozására Magyarországon- mondta Ádány Róza a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának alapító dékánja az Általános Orvostudományi Kar Népegészség- és Járványtani Intézet professor emeritusa. Mindehhez adott az a felkészült szakember gárda, akiket még a Népegészségügyi Karon képeztek.
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara és a DVSC labdarúgó egyesület duális képzést indít, melyre a sportközgazdász mesterszakos hallgatók jelentkezését várják. A cél, hogy a gyakorlatban is alkalmazhassák az egyetemen elsajátított legújabb gazdasági módszereket és technikákat. A 2 éves, gyakorlatorientált képzés az őszi szemeszterben kezdődik, így már áprilisban jelentkezhetnek az érintettek.
Élményprogramokkal, közösségi eseményekkel mutatkozott be a Miskolci Egyetem az idei Kocsonyafesztiválon. Az Uni-Menü kínálatában, az Almássy-kúria földszintjén kialakított bázison, többek között olyan különlegességek között válogathattak a látogatók, mint a karrierelemzés és -tanácsadás, az űrkutatáshoz és kódfejtéshez kapcsolódó bemutatók, robotprogramozás, ásványsimogató, jogi és egészségügyi ismereteket kínáló programok.
2023-03-08 |
A Nyíregyházi Egyetem új rektora, Dr. Szabó Györggyel több évtizedig a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen oktatott. Az új rektor kollégáival azon fáradozik, hogy egy vonzó, elismert nemzetközi hírű campusa legyen Nyíregyháza városának.
0:00
0:00
2023-03-08 |
A magyar szőlészet két kiemelkedő alakjára, Mathiász Jánosra és Kosinsky Viktorra emlékeztek a szervezők és a résztvevők azon a szakmai konferencián, amelyet a Tokaj-Hegyalja Egyetem hívott életre Tarcalon, a Rákóczi Szüretelőházban. Mint elhangzott, mindketten sokat tettek egyebek mellett azért is, hogy a szőlőgyökértetű, vagyis a filoxéra járvány után újra szőlővel népesüljön be Tokaj-Hegyalja.
2023-03-06 |
Erdésznek tanult, később a mérnöki pályát választotta. Építőmérnökként végzett az egyetemen, majd a méréstechnika, a digitális létesítményszervezés vált meghatározó területté számára. A térinformatika tanszék oktatója volt négy évtizeden át. Társadalmi kapcsolatrendszere széles, számít az itt élők támogatására és Nyíregyháza is számít rá. Változást várnak tőle és ő is az oktatóktól, hallgatóktól egyaránt. Szabó György, a Nyíregyházi Egyetem rektora a vendégünk.
2023-03-05 |
Elkészült a magyar változata a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán annak a skálának, amely a szociális munkás – de egyéb területen dolgozók empowerment szintjét képes megmutatni, vagyis azt, hogy milyen magas fokú az adott szakmához kapcsolódó kompetenciája. Dr. Fábián Gergely tanszékvezetőt kérdeztük.
Mentorok és diákok ismerkedtek az élménynapokon a „Tanítsunk Magyarországért” program keretében. A Miskolci Egyetemen február 22-24 között zsonglőrködéssel, közösségi játékokkal és élménybiológiai programokkal várták azt a közel kétszáz gyermeket, akik csatlakoztak a projekthez.
2023-03-01 |
Elkezdődött a villamosmérnök mesterszakos hallgatók gyakorlati képzése a Vitesco Technologies és a Debreceni Egyetem közös Járműmechatronikai kihelyezett tanszékén. A négy féléven át tartó oktatást követően a hallgatók olyan tapasztalattal rendelkezve kezdhetik meg szakmai karrierjüket, amely jelentős versenyelőnyt biztosít számukra a munkaerőpiacon.
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt