A Magyar Diabetes Társaság május 4-7 között Debrecenben rendezi meg 31. kongresszusát, amelyen a Debreceni Egyetem több szakembere is előadást tart. A tudományos programon ezernél is több szakorvos , belgyógyász, diabetológus, gyermekgyógyász, kardiológus és családorvos, illetve egészségügyi szakdolgozó vesz részt.
Abaújért - Turizmusteremtés vidéken, kisvárosokban címmel szerveztek konferenciát a Miskolci Egyetemen. A rendezvényen bemutatkozott Abaúj, azon belül pedig Szikszó, vázolva azokat a lehetőségeket, melyek a turizmusban rejlenek.
2023-05-08 |
Az együttműködés célja a képzések közös fejlesztése, a szakember-utánpótlás támogatása, hogy a Miskolci Egyetemről kikerülő fiatalok aktuális iparági tudással és megfelelő gyakorlattal rendelkezzenek.
2023-04-28 |
Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) társult tagja lett a Miskolci Egyetem. A 24 éve alakult szervezet több jelentős sporteseményt bonyolít le, többek között az Európai Egyetemi Játékokat és az Európai Egyetemi Bajnokságot. A csatlakozás kérdése most azért vált fontossá, mert 2024-ben a miskolci campus a Debreceni Egyetemmel közösen szervezi az Európai Egyetemi Játékokat.
2023-04-27 |
A rendezvény a régió legnépszerűbb és legnagyobb szabású karrierprogramja, ami alkalmat nyújt az egyetemi hallgatók és fiatal szakemberek, valamint a cégek, vállalatok számára a közvetlen kapcsolatteremtésre.
2023-04-27 |
26 általános iskolás csapat mérte össze tudását az immáron hagyományosnak mondható kalandtúrán, aminek a fő témái környezetvédelem és a fenntarthatóság voltak, de emellett megismerkedhettek a résztvevők a földtudományok és az anyagtudományok szerteágazó világával.
0:00
0:00
2023-04-26 |
Az onkoradiológiai ellátást fejlesztették a Debreceni Egyetemen kétmilliárd forintot meghaladó kormányzati támogatással. Az Onkoradiológiai Klinikán három új berendezést és a világ egyik legfejlettebb besugárzástervező-rendszerét adták át a közelmúltban. Az eseményen Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár példaértékűnek nevezte a beruházást, amely a vezető hazai intézetek közé emeli az intézményt.
2023-04-24 |
A Debreceni Egyetem és az MSD Pharma Hungary Kft. klinikai vizsgálatokra irányuló stratégiai együttműködési megállapodást kötött. A felsőoktatási intézmény és a globális gyógyszeripari cég magyarországi leányvállalatának kutatás- fejlesztési kooperációja elősegíti a vizsgálatok gyorsabb elindítását és az innovatív terápiákhoz való korai hozzáférést a betegek számára.
A Debreceni Egyetem munkatársai idén is megrendezték a hagyományos tavaszi Állásbörze és karriernap elnevezésű hagyományos programot. Az eseményen 65 kiállító karrier tanácsadással, állás-, valamint szakmai gyakorlati helyekkel, külföldi ösztöndíj lehetőségekkel várta az érdeklődőket. A találkozón 2 ezernél is több diákra számítottak, az új hallgatóktól a végzősökig, magyar és külföldi fiatalokra egyaránt.
Az öt héten át tartó előadás sorozatban az idei irodalmi, művelődéstörténeti évfordulók állnak a középpontban, hiszen a klasszikus magyar irodalom több jeles képviselője tanult a Református Kollégiumban.
0:00
0:00
2023-04-20 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt