Alap-, osztatlan és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre is várják a jövendőbeli hallgatókat. A felvételi teljesen elektronikus úton történik és fontos odafigyelni, hogy az E-felvételiben kitöltött jelentkezési űrlapot a beadás végén ügyfélkapun keresztül hitelesíteni kell, mert csak így fogadják el az intézmények a jelentkezést. A részletekről Szilágyi Roland, a Miskolci Egyetem Oktatási rektorhelyettese számol be.
2023-02-01 |
Körei László, a központ vezetője rádiónknak elmondta: másfél évvel ezelőtt hozták létre, amelynek küldetése a hallgatók és az egyetem dolgozói lelki egészségének támogatása, mentális állóképességük megőrzésének elősegítése valamint a hallgatók esélyegyenlőségének biztosítása.
2023-02-01 |
A jelentkezés mellé csatolni kell a fiataloknak egy szabadon választott olvasmány, film, sorozat, színházi darab vagy előadás rövid, írásbeli összefoglalását és kritikáját 1–1,5 gépelt oldal terjedelemben.
2023-01-30 |
Keresztféléves szakirányú továbbképzések indulnak a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai, valamint a Műszaki Földtudományi Karán 2023 februárjától.
2023-01-27 |
A Nyíregyházi Egyetem campusa nem egy időben épült. Ebből következően energetikai szempontból sem lehet egyformán kezelni az épületeket. Viszont a gazdaságos működés szempontjait érvényesíteni kellett. Dr. Kovács Zoltán általános rektorhelyettessel ennek lehetőségeit vettük sorra.
2023-01-27 |
Alap-, osztatlan és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre is várják a jövendőbeli hallgatókat. A felvételi teljesen elektronikus úton történik és fontos odafigyelni, hogy az E-felvételiben kitöltött jelentkezési űrlapot a beadás végén ügyfélkapun keresztül hitelesíteni kell, mert csak így fogadják el az intézmények a jelentkezést.
2023-01-25 |
A tételekhez kapcsolódó előadások praktikus és korszerű ismeretanyaggal igyekeznek hozzájárulni a sikeres vizsgákhoz és a minél magasabb felvételi pontszám eléréséhez.
2023-01-23 |
Az intézmény az utóbbi időszakban számtalan fórumon igyekezett bemutatni oktatási kínálatát, palettáját, küldetését.
2023-01-20 |
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara már 21-ik éve szervezi meg ezt a rendezvény és a világjárvány után most indították újra. Idén már a BOKIK, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal és a Miskolci Egyetem közösen szervezte meg a rendezvényt. A program lényege, hogy a vármegye gazdasági, közéleti, vállalkozói és oktatási szereplői találkozzanak és megbeszéljék az elkövetkezendő év terveit.
2023-01-20 |
Egyre több külföldi hallgatója van a nyíregyházi egyetemnek egy nemzetköziesítési programnak köszönhetően és minden évben jelen vannak az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon is, ahol verseny folyik az egyetemek között a hallgatókért.
2023-01-20 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt