Az országos számokhoz viszonyítva a legutóbbi években jelentősen növelte jelentkezési arányát a Debreceni Egyetem, és ezt a pozíciót az idén is sikerült megőrizni. Az egyetemet csaknem nyolcezren jelölték meg az első helyen, így az továbbra is az ország második legnépszerűbb felsőoktatási intézménye. Az általános felvételi eljárás során több mint 6100 hallgató kezdi meg szeptembertől a tanulmányait. A legnépszerűbb a Gazdaságtudományi, a Bölcsészettudományi és az Informatikai Kar.
Az egyetemi sportklub előtt álló szezonról, a feladatokról, a szakosztályokat érintő aktualitásokról, a feljutó csapatokra váró kihívásokról, valamint a szakosztályokat kiszolgáló szervezeti egységek tevékenységéről is szó volt a kétnapos rendezvényen.
Idén 7. alkalommal rendezi meg hagyományos kutatótáborát a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. Augusztusban 100, nagyrészt középiskolás diákot várnak, akik különleges kutatásokat végezhetnek, közben pedig megismerik a kart és a végzés utáni lehetőségeket. A cél, hogy minél több diák jelentkezzen a különböző szakokra.
Július 1-jétől Csont István, a Debreceni Egyetem hallgatója a hallgatói önkormányzat új elnöke, aki informatikus-könyvtáros szakon végzett, most néprajz szakon tanul, évek óta az önkormányzat tagja, majd elnök-helyettese volt. A cél továbbra is a 25 ezer hallgató érdekképviselete és a hagyományos rendezvények szervezése, de néhány új programot is szeretne megvalósítani.
Idén először a már ismert fejlesztőpedagógus, drámapedagógia és család- és gyermekvédelmi szakok mellett a roma társadalomismeret szakra is várják a jelentkezőket július végéig.
2020-07-12 |
Idén rendhagyó módon nem karonként, hanem intézményi szintű ünnepségen zárja a tanévet a Debreceni Egyetem. A 14 kar végzősei július első két szombatján a Nagyerdei Stadionban búcsúzhatnak el a diákévektől. A koronavírus-járvány miatt ebben a tanévben elmaradtak a hagyományos kari diplomaosztók a Debreceni Egyetem Díszudvarán, ezért döntött a rendhagyó ünnepég mellett a Dékáni Kollégium.
A Stipendium Hungaricum ösztöndíjra érkező külföldi hallgatók képzése mellett ettől az évtől kezdve nyitottak, elhivatottak és felkészültek a további önköltséges külföldi állampolgárságú jelentkezők fogadására, számuk folyamatos növelésére.
2020-07-08 |
A Néprajzi Múzeum gyakorlóhely az egyetem hallgatói számára, egyfajta szakemberképző bázis, a Debreceni Egyetem pedig 150 éves kutatási anyaghoz fér hozzá. Ez a közel 100 hallgató és a doktoranduszok munkáját nagyban segíti.
Három év után lejárt a mandátuma a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorának, Kustár Zoltánnak, aki nem pályázott újra a posztra. Helyét az intézmény élén Baráth Béla veszi át, aki rektori kinevezését már megkapta a köztársasági elnöktől és augusztus elsejétől tölti be új tisztjét.
2020-07-02 |
Az innováció és a technológia fejlesztése Magyarország felsőoktatásában elsődleges prioritás. A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás nagymértékben alakítja át az élet és a gazdaság sok területét, segít hatékonyabbá válni és megújulni egy olyan időszakban, amikor a technológia egyre nagyobb szerepet kap az életünkben. A Mesterséges Intelligencia Tudásközpont program létrehozásával stratégiai együttműködést indított a Microsoft Magyarország vezető magyar egyetemekkel, így a Debreceni Egyetemmel is. A programot bemutató online rendezvényükön ismertették a debreceni fejlesztéseket.
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt