Észak-Magyarország legnagyobb felsőoktatási intézménye 2020. augusztus 1-től magánegyetemként működik. A struktúraváltás a hallgatók jogállását semmiben sem érinti, mivel a magyar állami ösztöndíjas támogatási forma változatlanul fennmarad számukra, és továbbra is részesülni fognak minden támogatásban, amelyet jelenleg is megkapnak. A képzések, a kari struktúra, a diplomák, az oklevelek állami elismertsége is érintetlen marad. Horváth Zitával, az intézmény rektori ügyeket vivő általános rektorhelyettessel beszélgetünk.
2020-08-20 |
A diákok nagy része a vírus alatt és a nyári szünetben is Magyarországon maradt. Azoknak, akik mégis hazamentek az egyetem vezetősége kedvezményes árú PCR tesztet biztosít. Jenei Attila, a Debreceni Egyetem Nemzetközi Oktatást Koordináló Központ igazgatója elmondta, a külföldi hallgatókra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a külföldről hazatérő magyar állampolgárokra.
A Debreceni Egyetem normál képzési rend szerint tervezi a tanévkezdést, a szabályok betartása mellett. A vezetőség B tervvel is készül, ha időközben szükség lenne rá, bármikor át tudnak térni az online oktatásra. Bartha Elek, az egyetem oktatási rektorhelyettese rádiónknak elmondta; sok jó tapasztalatot szereztek az online oktatásról az előző félévben.
A legnépszerűbbnek az ápolás, betegellátás, gyógypedagógus képzések bizonyultak, de nagy az érdeklődés a gazdaságtudományi és jogászképzések iránt is. A tavalyi évhez képest az emelt követelményszint miatt az általános eljárásban kevesebben jelentkeztek, de a pótfelvételi eljárás állami ösztöndíjas helyeinek köszönhetően mégis magasabb a jelentkezés.
A koraszülöttek fizikai és idegrendszeri fejlődését segítő eszközöket adományozott több mint egy millió forint értékben a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának az Alapítvány az Alapítványokért Plüss Kommandó Koraszülött Hadművelete. A magyar fejlesztésű eszközök, mint például a babafészkek, speciális babatámasztók egy több évtizedes problémára jelenthetnek megoldást a koraszülöttek gondozásában.
Idén több mint 2 ezren nyertek felvételt a Miskolci Egyetemre - derül ki a július 23-án közzétett ponthatárok első értékeléséből. Emelkedett a mesterképzésekre és az osztatlan képzésekre bejutók száma. A továbbtanulni szándékozók körében a legnépszerűbb szak többek közül a jogász, az ápolás és betegellátás, valamint a gyógypedagógia-képzés volt - mondta el rádiónknak Jakab Nóra oktatásfejlesztési és minőségbiztosítási rektorhelyettes.
2020-08-02 |
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem hitéleti szakjaira a korábbi évekhez hasonló számú hallgató jutott be idén a felsőfokú általános felvételi eljárásban. A tanító képzésre azonban az átlagosnál jóval kevesebben jelentkeztek és kerültek be. Ez nem intézményi sajátosság, hanem országos tendencia, ami részben az emelt szintű érettségi követelmény bevezetésének tudható be. A szeptembertől induló szakokra még pótfelvételivel is várják a fiatalokat, és ezúttal államilag finanszírozott helyekre is lehet pótlólag jelentkezni.
2020-08-02 |
Mivel a bérleti díjak csökkennek, az utóbbi években soha ilyen jó helyzetből nem várhatták a hallgatók a tanévet. Idén a ponthatárok kihirdetésének hetében 38 százalékkal több keresés volt az albérletekre, mint tavaly ilyenkor - mondják, hozzátéve: a bérleti díjak csökkenése miatt nemcsak a friss hallgatók keresnek albérletet, hanem a régebben albérletben élők is.
2020-08-01 |
A lakosság körében végzett online kutatásban egyebek mellett az összezártság hatásairól kérdezték az embereket, mennyire kellett átszervezni a tevékenységüket, közösségi kapcsolataikat és munkájukat. Kutatásaik eredményét egy online-kötetben foglalták össze. Dr. Szabó-Tóth Kinga a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánhelyettese, és az Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének vezetője a vendégünk.
2020-07-30 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt