A koronavírus járvány miatt napok alatt kellett átállni az egyetemeknek az - időleges - távoktatásra. Azonban ez nem minden szakon olyan egyszerű feladat. Például, gondoljanak bele, hogyan tanulhat valaki távoktatásban például orgonálni, vagy hogy lehet kóruséneklést tanítani az interneten? Az új helyzetről, és annak kihívásairól Méhes Balázs orgonaművészt, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának dékánhelyettesét, a Tiszakécskei Református Gyülekezet kántorát kérdeztük.
2020-04-11 |
Most a járvány időszakában, a bezártságban különösen fontos a mozgás. A Debreceni Egyetem sportlétesítményei bezártak, ugyanakkor a Dóczy utcai sportpályát lehet használni, létszám és időkorlát figyelembevételével. Emellett a Sporttudományi Intézet honlapján az otthoni sportolást segítik azok a cikkek, szakmai anyagok, videók, amelyeket folyamatosan töltenek fel, és nemcsak egyetemi polgárok, hanem bárki számára elérhetők.
Még nagyobb kihívással állnak szemben a jelenlegi helyzetben a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ munkatársai. Új körülmények között, új formában tartják a kapcsolatot az intézmény hallgatóival és dolgozóival egyaránt. Továbbra is működnek az eddigi szolgáltatások, és mellettük új kurzusokat is indítanak, amelyek segítenek a karantén miatti problémák megoldásában.
A MEDICOR Kéziműszer Zrt. nagy múltú, debreceni vállalatként kötelességének érzi, hogy a koronavírus okozta válsághelyzetben 2 millió forinttal támogassa a Debreceni Egyetem Vészhelyzeti alapját. Az adományt a Debreceni Egyetem a koronavírus-járvány elleni védekezésre és a járvány következményeinek elhárítására fogja fordítani, amiből 1 millió forintot garantáltan az egészségügyi szakdolgozók részére továbbítanak, jutalom formájában. A MEDICOR Kéziműszer Zrt. 70 éve támogatja a magyar egészségügyet minőségi termékeivel. Adományával szeretné megköszönni az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját, továbbá sok erőt és kitartást kíván a járvány további, sikeres kezeléséhez.
A koronavírus-járvány megfékezését célzó kormányrendelet értelmében a magyarországi felsőoktatási intézményekben, így a Nyíregyházi Egyetemen is március 12-től intézménylátogatási tilalom lépett életbe, csak távoktatásban folytatható a képzés. A szigorítások óta eltelt időszakról, tapasztalatokról Halkóné Dr. Rudolf Éva Nyíregyházi Egyetem Intézményi Védekezési Bizottság elnöke nyilatkozott rádiónknak.
2020-04-01 |
Az új koronavírus miatt veszélyhelyzet van Magyarországon. A járvány megfékezésére bevetett rendkívüli intézkedések fontos eleme, hogy bezárták az iskolákat, úgynevezett tantermen kívüli, digitális munkarendet léptettek életbe hétfőtől, március 16-ától. A felsőoktatásban ez a hét az előrehozott tavaszi szünet, ami alkalmat ad a hallgatóknak, oktatóknak is az átállásra, a módszertan kidolgozására.
2020-03-18 |
A Magyar Tudomány, az MTA hivatalos lapja 2020. februári számában beszámol egy tekintélyes nemzetközi tudományos folyóirat elemzésről, amiben megnevezik a „világ 100.000 legjobb kutatóját”. Ha ezekben rákeresünk a „Miskolc” szóra, akkor egy nevet találunk Kaptay György professzorét, aki a Miskolci Egyetem Anyagtudományi karán, ezen belül a nanotechnológiai részlegen dolgozik, és aki a legfrissebb kimutatásban az összes itthoni magyar kutató között a 38. helyen, az anyagtudományi területen dolgozó itthoni magyarok között pedig a 3. helyen áll.
2020-03-18 |
Már elkezdték a távoktatás előkészítését a Nyíregyházi Egyetemen. A koronavírus miatti veszélyhelyzet egyik intézkedéseként a hallgatók nem látogathatják az egyetemeket. A Nyíregyházi Egyetem így távoktatásra állt át. Minya Károly oktatási rektorhelyettes az Európa Rádiónak elmondta: vannak akik már készítettek videó tananyagokat a kollégái közül, mások még ismerkednek a lehetőségekkel. A héten előrehozott tavaszi szünet van az egyetemen, az éles távoktatás március 23-án indul.
2020-03-17 |
Egyedülálló szakmérnöki képzést indít szeptembertől a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, a szerkezetintegritási és roncsolásmentes vizsgáló szakot. A kar folyamatosan figyelemmel kíséri a piac igényeit, így a képzés beindítását a Magyar Roncsolásmentes Vizsgálati Szövetséggel kötött megállapodás segíti. Mérnöki diplomával bárki jelentkezhet, és a tervek szerint ősztől 10-15 hallgató kezdheti meg tanulmányait az intézményben.
A klubrendezvényeken a tudomány szereplői, a kulturális élet neves személyiségei tartanak előadásokat. Az „Élet-öröm – Előadások és mesék mindennapi betevő örömeinkről” című előadássorozatban egyebek mellett arra a kérdésre keresik a választ, hogy létezik-e, s ha igen, hol és hogyan találhatjuk meg a boldogságot – a családban, a munkánkban, a hobbinkban, vagy elsőként magunkban keressük? Baráti kapcsolatainkban? Netalán a pénz tesz boldoggá?- emelte ki a témák közül Szabó Tóth Kinga a MAB klub elnöke, a Miskolci Egyetem bölcsészettudományi karának dékánhelyettese.
2020-03-11 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt