Országosan jónak mondható az árpatermés. Az Alföldön, Békés megyében például Gyomaendrőd, Kőrösladány környékén már befejezték az aratást. Ott 6,5 tonna körüli átlagokról számoltak be a termelők, amely nem kiugró, de azért jó eredménynek számít.
Az Európai Unión keresztül kialakított gabonaexport elsődleges célja az volt, hogy az ukrán termények folyamatosan eljuthassanak a hagyományos észak-afrikai és közel-keleti piacokra, viszont ezek a szállítmányok, nemcsak az árakat nyomták le, hanem az ukrán gabona egy része ténylegesen a hazai tárolókban köt ki.
A felajánlásokat augusztus 20-ig várják a gazdáktól. Taskó József a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke elmondta, hogy az idei aszályos évben kicsit kevesebb lesz az adomány, de bízik a gazdákban.
Az adakozással hozzájárulva közel százezer határon inneni és túli magyar gyermek és család mindennapi kenyeréhez. A magyar gazdák jóvoltából 10 tonna gabona gyűlt össze az immár 11. éve futó program keretében, melyet Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke, az Országgyűlés alelnöke örömmel nyugtázott.