Kormányhatározat született arról, hogy aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz bármelyik felsőoktatási intézményben, az mentesül a nyelvvizsga kötelezettség teljesítése alól. Ezekre a diplomás szakemberekre a koronavírus járvány utáni időszakban, a gazdaság helyreállításánál nagy szükség lesz. A döntés a Debreceni Egyetem több mint 11 ezer volt és jelenlegi hallgatóját érinti. Eddig 7 ezer felett van az igénylők száma.
0:00
0:00
Úgy tűnik, mégsem lesz kötelező a nyelvvizsga megléte az egyetemi felvételihez. Erről a kormány 2014-ben döntött, és még fél éve is úgy tűnt, tartják magukat az elképzeléshez. Kedden Scanda Tamás - a felsőoktatásért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) és más szervezettekkel való egyeztetés után azt javasolja a kormánynak, hogy a kötelező nyelvvizsga követelmény kerüljön ki a felsőoktatási felvételi elvárások közül. Az ügyben megkerestük Rozgonyi Zoltánt, a Nyelvtudásért Egyesület elnökét, aki azt mondja, egyetért a döntés időleges felfüggesztésével, de szerinte meg kell teremteni a közoktatásban a feltételeit annak, hogy a diákok valóban el tudjanak jutni a nyelvvizsgáig.
2019-11-08 |
Nyelvvizsgára felkészítő kurzusokkal várják a Miskolci Egyetem Mentorius Tudás- és Képzőközpontjába az egyetemi felvételire készülő középiskolásokat. Az első, június 17-én kezdődő tanfolyamra még június 11-ig lehet jelentkezni.
2019-06-06 |
A kormányzat most maximum 500 ezer forintos diákhitel keretet hirdetett meg, amelyet volt hallgatók is felvehetnek. Az amúgy is kedvező kamatot pedig elengedik, ha sikeres nyelvvizsgát szerez a hitel felvevője.
2019-05-27 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt