Érezted már úgy, hogy nem vagy jó helyen? Hogy az, amit csinálsz, valójában nem neked való? Esetleg van már egy, netán két szakmád, de tovább képeznéd magad? Akkor a megújult szakképzési rendszer pont neked szól, hiszen az első két ingyenesen megszerezhető szakma mellett jogosult vagy egy szakképző intézményben szervezett (rövidebb ciklusú) szakképesítés megszerzésére is (amennyiben ez az első, szakmai képzésben megszerezett szakképesítésed lesz).
2023-04-15 |
Debrecen önkormányzata és a Debreceni Egyetem a környezet megóvása érdekében tudományos hátterű, folyamatosan és hosszútávon működő környezetvédelmi monitoring rendszert hoz létre. Erről született megállapodás a napokban.
Húsz év elteltével ismét a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara rendezi április 12-14. között a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójának megmérettetéseit. A tanácskozás során 12 tudományterületen 29 tagozatban 30 intézmény több mint 300 hallgatója ad számot tudományos kutatásainak eredményeiről.
A Debreceni Szakképzési Centrum Bethlen Gábor Közgazdasági Technikuma régóta részt vesz az Erasmus+ programban, de idén először kapcsolódhatott be a nemzetközi diákcserébe a szakmai képzéssel. Törökországban szerezhetett gyakorlati tapasztalatot az intézmény mintegy 70 tanulója, elsősorban a turizmus ágazatában. Itt két turnusban dolgozhattak a fiatalok egy szállodában különböző munkaterületeken. És ezzel párhuzamosan Németországba, Olaszországba és Franciaországba is utazhattak diákok.
0:00
0:00
2023-04-14 |
Átadták a Tolcsvai Általános Iskola új épületét, amit leginkább a felső tagozatos tanulók használhatnak majd. Az eseményen beszédet mondott Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ igazgatója, aki elmondta: az elmúlt időszakban 63 milliárd forintból 119 projekt megvalósítását tűzhették ki célul maguk elé.
2023-04-13 |
Az intézmény a doktori képzéseit online PhD nap keretében mutatta be március végén. Ezen az eseményen 7 doktori iskola oktatási kínálatáról kaphattak részletes információt az érdeklődők. A képzés során nemcsak kutatnak a hallgatók, hanem az oktatásba és az egyetemi intézetek életébe is be tudnak kapcsolódni.
2023-04-13 |
A Könyv barátai hálózat tavaly tavasszal indult el Debrecenben és ma már félszáznál is több tagja van, köztük szervezetek, intézmények. A közelmúltban ehhez hivatalosan is csatlakozott a Debreceni Szakképzési Centrum Kreatív Technikuma.
0:00
0:00
2023-04-08 |
Átadták a Dóczi utcai sportcampus több funkciós, tanuló, öltöző és lelátó épületét. A Debreceni Egyetem által finanszírozott, másfél évig tartó beruházás 1 milliárd 320 millió forintba került. A munkák során a meglévő, 1928-ban épült, műemlék jellegű régi lelátót korszerűsítették, illetve egybeépítették egy csaknem ezer négyzetméteres épületszárnnyal.
A Selmecbányai Akadémia két utódintézménye, a Miskolci Egyetem és a Soproni Egyetem fogott össze egy adománygyűjtés érdekében. Mint arról rádiónk is beszámolt, március 18-án borult lángba több épület az UNESCO világörökségi listáján szereplő selmecbányai belvárosban.
2023-04-07 |
A Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar a debreceni agrárfelsőoktatás 155. évfordulója alkalmából találkozót szervezett. Az eseményen 200 agrárszakember és a partner vállalatok képviselői vettek részt.
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt