A két napos nyílt nap keretében ismerkedhettek meg az egyetemre készülő hallgatók a campus színes képzési palettájával. Az egyetem díszaulájában felállított 30 standnál, az oktatási műhelyekben és a laborokban első kézből tájékozódhattak a felvételizők a Miskolci Egyetem nyolc karának gazdag és sokoldalú tudást kínáló képzéseiről.
2022-12-08 |
Prof. Dr. Kaptay Györggyel beszélgetünk életútjáról eddig elért tudományos eredményeiről.
2022-12-06 |
Ettől a tanévtől a Debreceni Szakképzési Centrum is bekapcsolódott a Tanítsunk Magyarországért programba. A Debreceni Egyetemmel együttműködve felkészítik azokat a hallgatókat, akik mentorként segítik a kisebb vidéki településeken élő, tanuló diákok felzárkóztatását.
2022-12-03 |
Olyan fiatalok jelentkezését várják, akik már diplomával, vagy rövidesen diplomával rendelkeznek és angol nyelvvizsgájuk van. Az eseményen pilóták meséltek a munkájukról, a szépségéről, a kihívásokról.
A megállapodást az egyetem részéről prof. dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, dr. Illésné dr. Kovács Mária, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja a múzeum oldaláról pedig dr. Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója látta el kézjegyével.
2022-11-29 |
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából Kitüntető Tudományos Díjban részesült Prof. Dr. Paulovics Anita a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Tanulmányi és általános dékánhelyettese, intézetigazgató egyetemi tanár.
2022-11-29 |
Hallottak már olyan demonstrációról, ahol együtt imádkoztak a résztvevők? Az egyházi iskolák tanárai által szervezett Tanárballagás pont ilyen volt. Csepregi András evangélikus lelkész azért imádkozott, hogy a pedagógusok találjanak sok örömet a hivatásukban.
2022-11-27 |
„Miskolci Egyetem Karácsony 2022” címmel indította el eseménysorozatát az oktatási intézmény, melynek része az adománygyűjtés is. A már hagyományosnak mondható akció során a Tiszáninneni Református Egyházkerületnek és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak segítenek.
2022-11-26 |
A legkorszerűbb műszerekkel, informatikai eszközökkel felszerelt, interaktív foglalkoztató térben rendszeresen szerveznek tematikus programokat, elsősorban a pályaválasztás előtt álló általános iskolásoknak, de nem csak nekik. Az a cél, hogy játékos formában ők maguk alkossanak és a saját ötleteiket valósítsák meg a tervek kidolgozásától az előállításig, miközben csapatmunkában vehetnek részt.
2022-11-25 |
A Debreceni Egyetem új ösztöndíjat hozott létre azon gimnáziumokban vagy szakközépiskolákban tanuló tehetséges diákok támogatására, akik középiskolai tanulmányaik során kiemelkedő eredményeket értek el, és a Debreceni Egyetemen szeretnének továbbtanulni.
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt