A 10-11. században itt élt közösség lakóházaik között folytattak vizsgálatot a régészek, amikor több földbe mélyített kohó került elő. Ezekben a csonkakúp alakú, agyagból felépített, zömök, nagyobbrészt földbe mélyített kohókban végezték a kohósítást. Ezzel régi tényt sikerült megcáfolni, miszerint kohók mellett nem voltak települések és most bebizonyosodott, hogy életvitel szerűen laktak itt. Az elmúlt időszak rendkívüli eseménye volt, hogy az egyik, jó állapotban megmaradt kohót restaurátorok daru segítségével egy az egyben felvették és a múzeumba szállították.
2022-07-07 |
A délelőtti foglalkozásokon evangéliumi részletekkel ismerkedtek meg a gyerekek, arany-mondásokat és énekeket is megtanultak. A délutánok kirándulásokkal teltek illetve a paróka udvarán számos programban vettek részt. A bibliatáborról Major Adriennel a Sajószentéteri Református Bányai Gyülekezet lelkipásztorával és Jelényi Lászlónéval, a Bányai Gyülekezetért Alapítvány kuratóriumának tagjával beszélgettünk.
2020-09-10 |
Közösségépítő céllal gyülekezeti napot és kerékpár túrát szerveznek a Sajószentpéter-Bányai Református Egyházközségben. Évente több alkalommal rendeznek hasonló programokat, melyre a városban működő más felekezet tagjait is várják. File Tamás a Bányai Gyülekezetért Alapítvány elnöke a vendégünk a következő percekben.
2019-09-15 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt