Februárban már vendégünk volt az Európa Rádió stúdiójában Pintér Ferenc, meteogyógyász. Akkor annak apropóján kérdeztük a szakembert, hogy milyen tüneteket okoznak a gyakori frontok. Az elmúlt hetekben, napokban nem annyira gyakoriak a frontátvonulások Miskolc felett sem, de az időjárás mégis megviseli a szervezetünket. A kánikula sokaknál okoz tompaságot, fáradságot vagy fejfájást.
2021-07-13 |
Az országban az elsők között indított úgynevezett post covid szakrendelést a sárospataki városi rendelőintézet. Ez azok számára szól, akik ugyan kigyógyultak a koronavírus fertőzésből, de számos tünetük továbbra is megmaradt, amelyek közül jó néhány életveszélyes is lehet, ha nem kezelik. Csak a zempléni város területén ezres nagyságrendűre becsülik a lehetséges érintettek körét, ám a megkezdett rendelés eddigi rövid ideje alatt is számos beteg jelentkezett a megyéből, vagy akár a Dunántúlról is.
2021-04-03 |
Egyre több embernél jelentkeznek a koronavírus fertőzés után az úgynevezett post-COVID tünetek, amelyek között több a mozgással van összefüggésben. A gyógytornászok felhívják a figyelmet arra, hogy nem kell ezekkel a problémákkal együtt élni, ugyanis ez az állapot javítható. Mile Marianna gyógytornászt kérdeztük.
0:00
0:00
2021-02-28 |
De a napi hőmérsékletkülönbségekben is tapasztalható volt több mint 10-12 fok. Fejfájás, szédülés, magas vérnyomás vagy alvásproblémák – csak néhány azon tünetek közül, amelyeket az időjárásváltozás okozhat.
0:00
0:00
2021-02-25 |
A napokban egyre többen keresik fel az orvosi rendelőket, főként felső-légúti megbetegedésekkel. Korosztálytól függetlenül bárkit érinthet, és mivel a legtöbb esetben vírusos eredetűek ezek a betegségek, antibiotikum nem szükséges a kezelésükhöz – ellenben pihenés és tüneti kezelés igen. Dr. Kiss Csaba háziorvos nyilatkozott rádiónknak a témában, aki az immunrendszer erősítésére hívta fel a figyelmet.
0:00
0:00
2019-10-18 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt