A tűzoltók az elmúlt hétvégén többször is vonultak halálos kimenetelű lakástüzekhez Hajdú-Bihar megyében. A tragédiák feltehetően emberi gondatlanság miatt következtek be, melyeket még vizsgálnak a szakemberek. Naponta átlagosan húsz lakás gyullad ki, ezek mindegyike megelőzhető lenne egy kis odafigyeléssel. A füstérzékelők felszerelése sokat segíthet abban, hogy a tüzet időben észlelve, megakadályozhassuk a lángok továbbterjedését.
2021-06-15 |
.Ennek alapján szigorúbban ellenőrzik a tömbházak (panelházak) tűzvédelmi szabályainak betartását. A társasházak lépcsőházaiban problémát jelent, hogy az ott élők, használaton kívüli bútorokat, eszközöket helyeznek ki a lépcsőházba, vagy éppen virágtartókat, nagy méretű növényeket. Ezek komolyan akadályozzák egy tűz esetén a menekülést és a tűzoltók munkáját is. A részletekről a BM Országos Katasztrófavédelem szóvivőhelyettese Dóka Imre tűzoltóőrnagy számol be.
2021-01-26 |
Az önkéntes tűzoltóegyesületeket eddig hat SMS-sel riasztották, ám az appon keresztül akár az egyesület összes tagját tudják értesíteni. A tűzoltók hiánypótlónak tartják a programot, már 1300-an használják is. A részletekről Rubóczki Zoltánt, az Ajaki Tűzoltó Egyesület parancsnokát kérdeztük.
2020-11-25 |
130 évvel ezelőtt alapították a Kabai Önkéntes Tűzoltó Egyesületet, illetve annak jogelődjét. A szervezet máig működik, a katasztrófavédelemmel, a hivatásos tűzoltósággal állandó kapcsolatot tartva, a szükséges minősítéseket megszerezve, a felszerelést és tudásukat folyamatosan fejlesztve jelenleg 13 fővel látja el a szolgálatot. Az önkéntes lánglovagoknak még a bázisuk is régi: ma is a kabai városháza épülete mögötti tűzoltószertárból vonulnak ki szükség esetén tüzekhez, balesetekhez, műszaki mentésekhez. A régi épület a múlt és jelen sok emlékét őrzi, az alapító okirat mellett versenyek, megmérettetések dicsőségét, számtalan trófeát. Itt beszélgetett Oláh Ilona a Kabai Önkéntes Tűzoltó Egyesületet parancsnokával, Vágó Bélával.
2019-08-30 |
50 százalékos béremelést, a szolgálati nyugdíj valamilyen formájú visszaállítását és szolgálati időn kívüli rövidnadrág viselési jogot szeretnének a tűzoltók
2019-06-17 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt