Álljunk meg és figyeljünk oda egymásra- mondta Domokos Tibor rendőr törzsőrmester, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs és megelőzési osztályának refernse.
2022-04-16 |
A tűzoltók az elmúlt hétvégén többször is vonultak halálos kimenetelű lakástüzekhez Hajdú-Bihar megyében. A tragédiák feltehetően emberi gondatlanság miatt következtek be, melyeket még vizsgálnak a szakemberek. Naponta átlagosan húsz lakás gyullad ki, ezek mindegyike megelőzhető lenne egy kis odafigyeléssel. A füstérzékelők felszerelése sokat segíthet abban, hogy a tüzet időben észlelve, megakadályozhassuk a lángok továbbterjedését.
2021-06-15 |
A Magyar Rákellenes Liga naptárában a szeptember az összefogás hónapja a nőgyógyászati daganatok megelőzéséért, az október a mellrák elleni küzdelem jegyében zajlik.
2020-10-28 |
Missziót hajt végre a megelőzésért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság állománya. Az ügy céljaként az elhívást, küldetést jelölték meg. Mint hallani fogják minél nagyobb hangsúlyt kell hogy kapjon a Szolgálunk és Védünk szlogen! Mint mondják, fontos, hogy az emberi élet legyen a középpontban.
2020-10-27 |
Idén ősztől a 7. osztályos fiúk, illetve szüleik is igényelhetik a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást. A vakcina– mint a lányok esetében is – önkéntes és ingyenes, a védőoltást a szülői beleegyező nyilatkozat után az iskolákban kapják majd meg a tanulók.
2020-10-04 |
A nyíregyházi Bajkó Barbaránál az elmúlt év novemberében diagnosztizálták a jobb mellében a dió nagyságú daganatot. A diagnózis után pár nappal eldöntötte, leküzdi a betegségét, sőt erőt ad másoknak azzal, hogy felvállalja a mindennapi küzdelmeit, amelyről közösségi oldalain ír. Barbara ezzel is szeretné felhívni a figyelmet a korai felismerés és a rendszeres szűrések fontosságára. A nehéz napok küzdelmeiről, a felemelő esküvőjéről és a jelenlegi állapotáról nyilatkozott rádiónknak.
2020-07-21 |
Üzembe helyezte az országos jégkármérséklő rendszert a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Az ország 986 pontjáról ezüst-jodidot a felhőkbe juttató rendszer minden évben több milliárd forint kárt előz meg a mezőgazdaságban, emellett lakossági, ipari, állami létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat is véd A jégkár aránya az összes bejelentett mezőgazdasági káron belül tavaly átlagosantöbb mint a felére csökkent 2017-es esztendőhöz képest. A jégesők előfordulásának valószínűsége nem zárható ki teljesen, azt viszont garantálni lehet, hogy a lehulló jégszemcsék mérete kisebb lesz annál, mint amelyek a rendszer használata nélkül hullanának le - hangsúlyozta rádiónknak Taskó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara borsod megyei elnöke.
2020-04-22 |
Az emlődaganat, ha időben felismerik jól gyógyítható, mégis Magyarországon évente csaknem 2400-an vesztik életüket emiatt. A korai diagnosztika leghatékonyabb eszköze a mammográfia, amivel olyan kicsi elváltozások is felismerhetők, amiket a tapintásos vizsgálat során nem lehet még érzékelni. Hazánkban van szervezett szűrőprogram erre: a 45 és 65 év közötti nők kétévente kapnak meghívót a mammográfiás vizsgálatra, de sokan nem élnek ezzel a lehetőséggel.
2019-10-18 |
Minden évben október, az emlőrák elleni küzdelem hónapja. A mellrák korai felismerése érdekében városi sétát szervezett a Nyíregyházi Járásban működő Egészségfejlesztési Iroda. Morvacsik-Kornyiczki Ágota irodavezető rádiónknak elmondta: második alkalommal hívták fel a figyelmet az a megelőzés, valamint a korai felismerés és gyógyítás lehetőségeire. A „Lépjünk együtt, egymásért” sétához 150 résztvevő csatlakozott.
0:00
0:00
2019-10-17 |
A látás világnapját 2000 óta rendezik meg október második csütörtökén. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a vakság 80 százaléka megelőzhető, illetve gyógyítható, és hogy a kormányokat és különböző szervezeteket bíztassák az egységes megelőzési beruházásokra. A látás világnapja alkalmából az Európa Rádió Kitekintő című műsorában olyan interjúkat válogattunk össze, amelyek a szemünk egészségéről szólnak, de az is kiderül, hogy egy látó ember el sem tudja képzelni, hogy mit jelent vaknak lenni.
0:00
0:00
2019-10-11 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt