Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Felépült a Miskolci Egyetemen a Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástár, valamint a felújított egyetemi könyvtár, levéltár és múzeum, amelynek műszaki átadását május 29-én tartották.
Az új közösségi színtér lehetőséget teremt arra, hogy az intézmény dolgozói és hallgatói beszélgethessenek például katolikus papokkal már a jövő héttől, de akár bibliaórákon is részt vehetnek szeptembertől.
A Debreceni Szakképzési Centrum immár 3. alkalommal rendezi meg Szakmafesztiválját. Az érdeklődők június 1-én, szombaton jó idő esetén a belvárosban, a Dósa nádor téren tájékozódhatnak, a tagiskolákban választható szakmák, továbbtanulási lehetőségek, és a lehetséges karrierutak felől.
Az Irodalom Éjszakáját, pontosabban éjszakáit, Debrecenben idén is megrendezik - a fővárosi program előtt egy héttel. A szervező Csokonai Nemzeti Színház művészei május 31-e és június 2-a között, pénteken, szombaton és vasárnap este 8 helyszínen olvasnak fel kortárs szöveg-részleteket.
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara "Képzeletbeli Farm: Képzelj el egy saját mezőgazdasági világot!"-címmel gyermek- és ifjúsági rajzpályázatot hirdetett óvodás és általános iskolás gyermekek számára.
A Szoboszlói Bársonytalpúak Menedéke Alapítvány 2021-ben alakult és macskamentéssel foglalkozik Hajdúszoboszlón. Korábban évek óta segítettek a cicákon, így nemcsak a városból, hanem mostanra a vármegyéből, sőt távoli városokból is keresik az alapítványt, amelyet egy család működtet. Évente 100 kisállat érkezik hozzájuk és a 3 év alatt 200-nál is több állatnak találtak gazdát.