A Víz és Környezetgazdálkodás Intézetének két oktatója Dr. Habil Kovács Balázs és Dr. Tóth Márton Európai Uniós delegált szakemberekként vettek részt a parajdi sóbányában és környezetében kialakult környezeti probléma megoldásának kidolgozásában.
2025-06-23 |
A Selmeci szellemben nevelkedett és keresztelkedett diákok a Szalamanderen búcsúznak a „Bursch diákéveiktől". Miskolc főutcája megtelik ilyenkor egyenruhába és egyenviseletbe öltözött fiatalokkal, akik fáklyákkal a kézben, Bursch nótákat énekelve vonulnak végig a Széchenyi utcán, a Városházától a Petőfi térig.
2025-06-20 |
A rendezvény a Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar és a Magyarhoni Földtani Társulat Oktatási és Közművelődési Szakosztályának szervezésében zajlott. A konferencián a geotudományoktól az űrkutatásig témakörben hallhattak majd előadásokat az érdeklődők az ország különböző pontjaiból érkező középiskolásoktól. Szunyog Istvánt a Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar gazdasági-fejlesztési dékánhelyettesét hallják a részletekről.
2025-06-18 |
A Miskolci Egyetemen működő KÖSZI a nyári programokon főleg a külföldi hallgatókat és a középiskolás önkéntes diákokat várja programjaira. A Szolgálati Iroda fő tevékenysége az Egyetem polgárai számára ingyenes közösségi programok megvalósítása, önkéntes tevékenységek szervezése, középiskolás diákok számára iskolai közösségi szolgálati lehetőségek biztosítása. Juhász Orchidea, a Közösségi Szolgálati Iroda vezetője számol be a részletekről.
2025-06-16 |
Sport, példamutatás, rugalmasság, maximalizmus és csapatépítés –összhangban kell lennie, csak így lehet a digitális kor felnövekvő generációjára hatni- vallja a Miskolc város pedagógiai díjával kitüntetett Bártfai Krisztián. Ebben az évben is átadta díjait, elismeréseit miskolci lokálpatrióták számára az önkormányzat május 11-én, a város napján. Miskolc város pedagógia díját az idei évben Bártfai Krisztián kapta. Az üzleti világból hat évvel ezelőtt érkező edzői képesítéssel rendelkező utánpótlás Meafc röplabda edző szerint a lényeg a motiváció.
2025-06-12 |
Áldozatsegítő szakjogászképzést indít a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara az Igazságügyi Minisztérium szakmai támogatásával. Az országban egyedülálló kurzust hivatalosan az igazságügyi tárca és az egyetem közötti együttműködési megállapodás kibővítésének ünnepélyes aláírásán jelentették be.
2025-06-11 |
Kiemelkedően magas színvonalú tudományos munkája elismeréseként MTA Kiváló Kutatóhely minősítést kapott a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Kara. Idén 14 magyarországi tudományos műhely kapta meg a rangos elismerést. Prof. Dr. Mucsi Gáborral, a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karának Dékánjával beszélgettünk.
0:00
0:00
2025-06-08 |
A sportolók felkészülését több sérülés és betegség is nehezítette, ráadásul Máténak és Botondnak az érettségi vizsgákra is összpontosítania kellett. Ennek ellenére a három fiatalember az első körben a cseh csapatot legyőzve, a legjobb 8 közé került. A negyeddöntőben a rutinos török együttes ellen sajnos már nem sikerült a győzelem.
2025-06-03 |
A közgyűjteményi tudásmegosztás és kulturális menedzsment 2 fél éves szakirányú továbbképzésre múzeumi, könyvtári, levéltári munkatársakat, pedagógusokat, látogatóközpontok munkatársait várják. Tóth Arnolddal, a miskolci Hermann Ottó Múzeum néprajzi osztályának vezetőjével beszélgetünk.
2025-05-31 |
A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kara negyedik alkalommal rendezi meg Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozatát április 15. és május 30. között. A hagyományosan Húsvéti hangversennyel kezdődő eseményen koncertek voltak a miskolci Belvárosi református templomban, a Miskolci Akadémiai Bizottság dísztermében, az edelényi L’Huillier–Coburg-kastélyban, de lesznek szabadtéri koncertprogramok is az Erzsébet téren és a Csengey-kertben. Papp Sándor dékán a fesztivál záró részének programjairól nyilatkozott rádiónkak.
2025-05-28 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt