Mohos Nagy Éva operaénekesként és a Debreceni Egyetem tanáraként az elmúlt évtizedekben egyedülálló miliőt és szakmai műhelyt teremtett, amely meghatározza a kar jelenlegi énekképzését és annak jövőjét is. Világsztárok nőttek fel a kezei alatt, a szakma meghatározó művészei tanultak tőle – méltatta az operaénekest, magánénektanárt Lakatos Péter a Zeneművészeti Kar dékánja azon az ünnepi hangversenyen, melyen az iskolateremtő professzort köszöntötték 75. születésnapja alkalmából. Ebből az apropóból volt Mohos Nagy Éva stúdiónk vendége.
2023-03-15 |
Giuseppe Verdi: A trubadúr című operáját állítja színpadra a Csokonai Színház társulata. A művet utoljára 30 évvel ezelőtt mutatták be Debrecenben. Most kivételes szereposztással, világszínvonalú énekhangokat hallhat a közönség február 18-án a Kölcsey Központban.
2022-02-18 |
A miskolci színház Nagyszínpadán magyarországi ősbemutatóként látható január 21-én Selmeczi György Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző Veron című operája, amely a szerző hetedik operája. A darabot Hunyady Sándor Bakaruhában c. novellája ihlette, a librettót Szőcs Géza írta. A Veron című operát ősztől Kolozsvárotn is bemutatják, májusban pedig a budapesti Erkel Színház tűzi műsorára.
2022-01-21 |
Irigylésre méltó művészi pálya volt az övé. Egyrészt, mert szerették a debreceniek, a közönség és a szakma egyaránt elismerte. A legnagyobb magyar basszisták egyikeként tartották számon. 1968-ban a legnagyobb zenei elismeréssel, a Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki.
2021-07-04 |
Február 21-én volt Puccini: Tosca című operájának premierje a Csokonai Színházban. A rendező, Gábor Sylvie vállaltan női szemszögből közelít az operához, melyben Tosca erős, érzékeny nőként jelenik meg.
2020-02-25 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola