Az új szakképzési rendszer elindulásával a diákok technikumi, vagy szakképző iskolai képzésre jelentkezhetnek. A képzés fontos állomása, hogy a két éves ágazati alapoktatás után választaniuk kell, mely szakma rejtelmeit szeretnék elsajátítani. A rendezvényen olyan cégekkel találkozhattak a diákok, mint a Magyar Telekom Nyrt., a MÁV Zrt.
2022-04-10 |
A vizsgákat az előző tanévekben folyamatosan nehezítette a koronavírus járvány. A tanulók most már személyes jelenléti oktatás során tanáraik segítségével tudnak koncentrálni az érettségi tételekre, feladatokra. Körülbelül ezer diákról van szó, akik még a régi szakképzési rendszerben kerültek be az iskolákba, így a vizsgáikat is aszerint szervezik.
2022-04-08 |
A Debreceni Szakképzési Centrum 11 intézményében csaknem százféle szakmaterület között válogathatnak a diákok, a legkülönfélébb képesítéseket szerezhetik meg, amivel majd megállják a helyüket a munkaerőpiacon.
2022-04-01 |
Első lépésként megnyitották a Kreatív Szalont a DSZC Kreatív Technikumban, itt végzős fodrász és kozmetikus tanulók nyújtanak szépészeti szolgáltatásokat. Később más iskolákban és képzési területeken is terveznek hasonló programokat. Harmati-Egri Katát, a centrum vállalkozásfejlesztési koordinátorát hallják.
2022-03-24 |
Ágazati képzőközpontokat hoz létre a Debreceni Szakképzési Centrum. Ezeknek a lényege, hogy bizonyos szakmacsoportokban a kis- és közepes vállalkozásokkal összefogva a kisebb foglalkoztatóknak is biztosítja a duális képzés előnyeit, hogy gyakorlatra diákokat tudjanak fogadni.
2022-03-18 |
A DSZC a legfontosabb partnerekkel - mára már több mint tíz gazdasági szereplővel - stratégiai együttműködési megállapodást is kötött. A közös munka már a pályaorientációnál megmutatkozik, de a cégek a gyakorlati helyek biztosításában, a tananyagok kidolgozásában és akár az oktatók továbbképzésében is szerepet vállalnak.
2022-03-11 |
Évről évre egyre több fiatal választja a Debreceni Szakképzési Centrum iskoláit, és egyre több diák érkezik a város és Hajdú-Bihar megye határain túlról, akár Szabolcsból, Békésből, Szolnok vagy Borsod megyéből. A nagy járműipari beruházások nyomán még inkább megerősödött ez a tendencia.
2022-03-04 |
Egy perces kis videókkal lehet nevezni a versenyre február 28-áig, amiben bemutatja magát, szakmáját, iskoláját a jelentkező. Szeretnének minden tagintézményből olyan fiatalokat választani, akik majd a különböző rendezvényeken, kampányokban, média-megjelenésekben kortársként képviselni tudják diáktársaikat. A részletekről Szőgyényi Adriennt, a Debreceni Szakképzési Centrum ügyfélszolgálati- és marketing csoportvezető-helyettesét kérdeztük.
2022-02-24 |
Vannak olyan középiskolák, ahol a szeptembertől induló képzésekre követelmény a központi írásbeli felvételi vizsga. Január 22-én országszerte félezernél is több helyszínen 73 ezer felvételiző teljesítette ezt a vizsgát, a legtöbben, 58 ezren kilencedik évfolyamra jelentkeztek. A Debreceni Szakképzési Centrum 11 iskolájából kettő írja elő ezt a feltételt, a Mechwart és a Bethlen. Ebben a két intézményben viszont minden képzéshez szükséges a központi írásbeli.
2022-01-28 |
Az idén végzős középiskolás fiataloknak az egyetemek, főiskolák mellett alternatívát kínál a továbbtanulásra, és egyben a szakmaszerzésre a Debreceni Szakképzési Centrum érettségire épülő képzésivel. Mivel a felsőoktatási felvételi időszaka most van, a beiskolázási kampányban ez most külön hangsúlyt kap.
2022-01-21 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt