Április 25 - 27. között rendezik meg a 15. Szakma Sztár Fesztivált a fővárosban. Ez a legrangosabb hazai megmérettetése a korábbi országos szakmai tanulmányi versenyek legjobb diákjainak. 65 képzési területen mintegy 250 versenyző ad számot gyakorlati tudásáról.
2022-04-22 |
Vannak olyan középiskolák, ahol a szeptembertől induló képzésekre követelmény a központi írásbeli felvételi vizsga. Január 22-én országszerte félezernél is több helyszínen 73 ezer felvételiző teljesítette ezt a vizsgát, a legtöbben, 58 ezren kilencedik évfolyamra jelentkeztek. A Debreceni Szakképzési Centrum 11 iskolájából kettő írja elő ezt a feltételt, a Mechwart és a Bethlen. Ebben a két intézményben viszont minden képzéshez szükséges a központi írásbeli.
2022-01-28 |
Most zárul le a Debreceni Szakképzési Centrum csaknem 550 millió forintos nagy pályázati projektje, amely még 2018-ban indult uniós támogatással a GINOP, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében. A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése volt a cél, ennek érdekében különböző beruházásokat, eszközbeszerzéseket hajtott végre, digitális műhelyeket alakított ki a DSZC, valamint oktatói továbbképzésében, tanulói felzárkóztatásában és tehetséggondozásában is jelentős lépéseket tett.
2021-06-27 |
A Miskolci Szakképzési Centrum tizenegy tagintézményében biztosítja a helyi gazdasági igényeken alapuló magas színvonalú szakmaoktatást a városban. A centrum képzési kínálata sokszínű: a műszaki, üzleti és gazdálkodási, valamint szépészeti és szociális ágazat szakmai képzésein túl, egészen a turizmusig nyújt lehetőségeket végzős általános iskolások számára. Kiss Gábor kancellárt hallják.
2021-01-21 |
A beruházás által egy olyan korszerű, európai szintű sportlétesítmény jön létre Nyíregyházán, amely egyrészt biztosítja a város atlétáinak modern körülmények közötti felkészülését, másrészt hozzájárul a városlakók kulturált sportolási lehetőségeihez.
2019-09-13 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt