Továbbra is a növekedés útján áll a Campus, mondta Jakab Nóra minőségbiztosítási és oktatásfejlesztési rektorhelyettes. 2019-ben a 2018. évihez képest 10 százalékkal emelkedett a Miskolci Egyetemre felvett hallgatók száma, amivel a felsőoktatási intézmények között országosan is az élmezőnyben foglal helyet. 2020. évi keresztféléves felvételi eljárásban összesen 304-en jelölték meg az Egyetemet, közülük 256 fő első helyen.
2020-01-30 |
A Nemzeti Tehetség Program egészen középiskolás kortól segíti a diákok, később az egyetemi hallgatók kutatómunkáját. A Debreceni Egyetem így kapcsolódott be az Új Nemzeti Kiválóság Programba, amely során kutatásukhoz ösztöndíjat kapnak alap és mester szakos, illetve PhD hallgatók. Az 5 vagy 10 hónapos pályázat végén mindenki bemutatja kutatómunkáját. Most a Debreceni Egyetemen 32-en két szekcióban ismertették az elért eredményeiket.
Február 15-ig lehet jelentkezni egyetemre, főiskolára. Ez a határidő Nyíregyházán két intézmény szempontjából fontos, az egyik a Nyíregyházi Egyetem, a másik a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara.
2020-01-26 |
Negyedik alkalommal szervezte meg a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara a duális információs napot. A cél, hogy a képzést megismertessék és népszerűsítsék a diákok körében. A rendezvényen több mint 200 középiskolás vett részt, illetve egyetemi hallgatók is érdeklődtek a lehetőségekről. Az információs napon 15 vállalati partner mutatkozott be.
A szeptemberben induló alap-, mester- és osztatlan mesterképzésekre, valamint felsőoktatási szakképzésekre a felvi.hu-n nyújthatók be a kérelmek. A Miskolci Egyetem hét karon várja a tovább tanulni szándékozókat. Minderről Jakab Nórával, a Miskolci Egyetem oktatásfejlesztési és minőségbiztosítási rektorhelyettesével beszélgetünk.
0:00
0:00
2020-01-23 |
Angol példa alapján jött létre a Könyvpatika a Debreceni Egyetem Élettudományi Könyvtárában. A Debreceni Egyetem Nemzeti és Egyetemi Könyvtára az Általános Orvostudományi Karral, az Orvostanhallgatók Egyesületével és a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központtal közösen indítja a programot először kifejezetten orvostanhallgatók számára. Előadások, beszélgetések és könyvek segítségével az ő problémájukra keresik a választ, mint például a tanulási nehézségek, a betegségek vagy a halál kérdése. A későbbi cél, hogy a programot kibővítsék.
Angol példa alapján jött létre a Könyvpatika a Debreceni Egyetem Élettudományi Könyvtárában. A Debreceni Egyetem Nemzeti és Egyetemi Könyvtára az Általános Orvostudományi Karral, az Orvostanhallgatók Egyesületével és a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központtal közösen indítja a programot először kifejezetten orvostanhallgatók számára. Előadások, beszélgetések és könyvek segítségével az ő problémájukra keresik a választ, mint például a tanulási nehézségek, a betegségek vagy a halál kérdése. A későbbi cél, hogy a programot kibővítsék.
4. alkalommal indította az évet gazdasági partnertalálkozóval a Debreceni Egyetem. Az universitas a legnagyobb, leggazdagabb képzési kínálattal rendelkező vidéki felsőoktatási intézmény, ami széles körű ipari, piaci, társadalmi kapcsolatrendszerre támaszkodhat. Az évindító rendezvényen számba vették az elmúlt időszak eredményeit és az idei esztendő legfontosabb kihívásait, fejlesztéseit. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter előadásából megtudhatják, hogy az innovációs centrumok kialakításában számítanak az egyetemek tudásbázisára, illetve Bács Zoltán kancellár az idei év stratégiai fejlesztési pontjairól is beszámol.
Az eseményre a középiskolás diákokat és szüleiket várták az egész megyéből. A nap során bemutatkozott a kar, a különböző tanszékek, illetve bemutatták a 8 alap és 8 mesterszakot, és a szeptembertől induló járműmérnöki szakot is.
Molnár Dániel a Debreceni Egyetem doktorandusza, január 1-jétől a Doktoranduszok Országos Szövetségének az elnöke. Molnár Dániel 2008-ban kezdte tanulmányait az egyetemen, aktív közéleti szereplő volt mindig, évekig tevékenykedett a hallgatói önkormányzatban. Később a Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának elnöki feladatait is ellátta.
2020-01-14 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt