„Tudom, hogy nem a létszám a fontos, de olyan jó együtt lenni ennyien!” – mondta egy résztvevő az egyik alkalom után a Szatmári Református Egyházmegye nyári evangelizációs alkalmát követően. Valóban a számok nem a legfontosabbak, de több százan együtt énekelni és imádkozni óriási erőt hordoz és lélekemelő.
2025-09-11 |
A Monostor téren megtartott alkalom az igehirdetésen túl valóban találkozó volt, ugyanis az ország minden részéből érkeztek különböző felekezetű érdeklődők. Az ökumenikus rendezvény célja a közösségépítés és az evangélium hirdetése. A lelki feltöltődés mellett a gyerekek számára bibliai játékok és ugrálóvár is biztosította a szórakozást. Bizonyságtevések, a Sajósenyei Fogyatékos otthon lakóinak szolgálata, a sok szeretettel készített sütemény és a híres Boldvai limonádé tette tartalmassá és felejthetetlenné a rendezvényt.
2025-06-10 |
Isten álma címmel négy alkalmon keresztül tolmácsolja az örömüzenetet. Az esték tartalmilag egymásra épülnek. Az első alkalom csütörtökön 18 órakor lesz a Nagytemplomban.
2022-09-28 |
A járvány ideje alatt stabilan működtek a Tiszáninneni Református Egyházkerület intézményei annak ellenére, hogy egyes forrásoktól elestek a pandémia következében kialakult gazdasági helyzet miatt.
2022-02-10 |
A második alkalmat április 17-én tartják. Az istentiszteleten az igehirdetés mellett, bizonyságtétel hangzik el és a gyülekezet zenekara is szolgál. A részletekről Oláh István lelkipásztort kérdeztük.
0:00
0:00
2021-04-16 |
Újrakezdés címmel dicsőítő, evangelizációs sorozatot indít a Debrecen- Nagytemplomi református Egyházközség. Az első alkalom február 27-én volt. Az istentiszteleten az igehirdetés mellett, bizonyságtétel hangzott el és a gyülekezet zenekara is szolgált. A részletekről Oláh István lelkipásztort kérdeztük.
0:00
0:00
2021-02-28 |
Evangelizációs sorozatot közvetítettünk Nyíregyházáról. Igét hirdetett VÉGH TAMÁS, a Budapest-Fasori Református Egyházközség nyugalmazott lelkipásztora. A felvételek 2020. február 24-26 között készültek.
Végh Tamás nyugalmazott lelkipásztor pályáját két jelentősebb szakaszra lehet osztani, hiszen 1976-tól 1995-ig Fóton, 1995-től 2014-ig a fasori gyülekezetünkben végezte szolgálatát. Ma Isten elhívásának eleget téve világszerte viszi az Örömhírt. A napokban Nyíregyházán tartott evangelizációs alkalmakat az Emmaus Evangélikus Szeretetotthonban.
2020-02-29 |
Evangelizációs sorozatot közvetített az Európa Rádió 2019. szeptember 29 és október 1 között felvételről, a Szatmári Református Egyházmegye szervezésében a kishódosi, uszkai és fülesdi református templomokból. Igét hirdettek az egyházmegye lelkipásztorai: Bodnár-Enyedi Zsolt, Koós Ervin Ákos valamint Szűcsné André Ildikó.
Evangelizáció Tiszaújvárosban 2019. szeptember 15-18 között. Igét hirdet Végh Tamás, a Budapest-Fasori református gyülekezet nyugalmazott lelkipásztora.
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt