Egy nagyszabású összművészeti megmozdulás keretében február 14-étől 27-éig téltemető játékokkal, felvonulással zajkeltőkkel, népi tréfálkozásokkal, Cibere és Konc király küzdelmének szokásaival szórakoztatják a közönséget. A záróprogramok ezúttal összekapcsolódnak az ilyenkor szokásos mangalica fesztivállal.
2022-02-15 |
A rendezvényen lesz néptánc és táncház is, de több helyszínen színes programok várják az ide érkezőket. Az esemény előtti napon egy zártkörű hagyományos szakmai konferenciát tartanak, amelyre Hargita megyéből is érkezik előadó.
2022-02-10 |
Idén igazi farsangi mulatságot nem lehetett tartani, azonban sok iskolában, így a Miskolc-Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskolában is osztályszinten rendezték meg a mulatságot. Ezúttal a farsangi rendezvényeken csak azok a gyerekek lehettek jelen, akik egyébként is egy légtérben tanulnak. A gyerekek is picit belefásultak már a járványügyi szabályokba, ezért is öröm volt látni a folyosón és a tornateremben a boldog arcokat – mondta el rádiónknak Hegyesi Károly a tanintézmény igazgatója. Összeállításunkban az iskola tanárait és diákjait kérdeztük a farsangi élményeikről.
2021-02-17 |
Az év egyik legvidámabb időszaka a farsang, amely a magyar néphagyományban mélyen gyökerezik. Tájegységenként más-más rituáléval tették emlékezetessé ezt a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszakot. Darmos István néprajzkutatóval a farsangi népszokásokról beszélgetünk.
0:00
0:00
2021-01-24 |
Farsangozni fognak a Sóstói Múzeumfaluban is. Szabó Sarolta, az intézmény igazgatója rádiónknak elmondta: közel félezer éves múltra tekint vissza hazánkban a farsangozás, legalábbis írásos emlékeink ekkortól vannak. Ez a tavaszvárás időszaka, amikor a falu népe – mai szóval élve – kiengedhette a fáradt gőzt. Az álarcok felöltését a Nyírségben úgy hívták, hogy maskurázás. Ilyenkor különféle zsáneralakokat – úgy, mint öregasszony, vándorkereskedő, foghúzó vagy éppen huszár - öltöttek magukra. Ezt a hagyományt fogják feleleveníteni február 23-án, vasárnap, a Sóstói Múzeumfaluban.
2020-02-14 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt