Az edző felelősségéről és az öltözői motiváció titkairól beszélt sátoraljaújhelyi előadásán Sisa Tibor labdarúgóedző. A korábban egyebek mellett a Budapest Honvédnál, a Tatabányánál, a Diósgyőrnél, a Kaposvárnál és a Gyirmótnál dolgozó, U19-es Európa-bajnoki bronzérmes, az U20-as válogatottat a korosztályos világbajnokságra kijuttató, Magyar Kupa-győztes szakember azt mondta, a legfontosabb feladata egy edzőnek, hogy a rá bízott gyerekeket szeresse és nevelje. Kell a technika, a jó labdakezelés, de ugyanolyan fontos a lélek, a szív, mert nem csak focistát kell, hanem embert kell nevelni.
2023-08-04 |
A Bodrogközben, Nagyrozvágyon folytatódott a Nemzeti Sport, valamint a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum közös szervezésében megvalósuló Hátsó Füves Futballmentő Túra. A program lényege, hogy az erre az alkalomra verbuválódott Zempléni Főnix csapata olyan pályákra látogat el, ahol korábban megszűnt a futball.
2023-05-17 |
A Bodrogközben, Nagyrozvágyon folytatódott a Nemzeti Sport, valamint a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum közös szervezésében megvalósuló Hátsó Füves Futballmentő Túra. A program lényege, hogy az erre az alkalomra verbuválódott Zempléni Főnix csapata olyan pályákra látogat el, ahol korábban megszűnt a futball.
2023-05-17 |
A Miskolc-Szirmai Tóth Tibor az egyik legnagyobb magyar sportjelvény-gyűjteménnyel rendelkezik, aminek legértékesebb része az elmúlt 113 év alatt kiadott összes diósgyőri kitűző. Gyerekkorában is a DVTK-nak szurkolt.
2023-05-16 |
A tavalyi nagy siker után idén is útjára indult a Hátsó Füves futballmentő túra a Nemzeti Sport munkatársa, Csillag Péter, valamint a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója, Ringer István szervezésében.
2023-05-02 |
at év szünet után, az Amigéleken.hu folytatja beszélgetéssorozatát Nyitva van a pálya – Történetek a DVTK legendás évtizedeiből címmel. Az esemény időpontja 2023. március 22-e, helyszíne a Polgármesteri Hivatal Díszterme.
2023-03-15 |
A katari futball világbajnokság egyik tudósítója, Csillag Péter járt a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeumban, hogy megossza élményeit a hallgatósággal.
2023-01-17 |
A film az 50 évvel ezelőtt játszott mérkőzés történetét mutatja be, a két csapat korábbi labdarúgóinak visszaemlékezései alapján. A 25 perces filmet a Hegyalja Televízió készítette. A jól szerkesztett, végig érdekes alkotás őszintén, hitelesen beszél egy tétmérkőzésről, amelyet ugyan a Fradi nyert, mégis az újhelyiek is örömmel emlékeznek rá.
2022-12-03 |
18. alkalommal rendezik meg az ELKE labdarúgó kupát, amely idén is nemzetközi lesz: Két székelyudvarhelyi csapattal, kárpátaljai magyar vállalkozók és a Kulcsár-Fém csapatával bővült a torna. A rendezvény kiváló kapcsolatépítő esemény - hangsúlyozta ifj. Czomba Csaba, a rendezvény főszervezője. A helyszínnek ezúttal Ibrány városa ad otthont. A riporter Pokrovenszki Gergely.
2022-09-01 |
Sátoraljaújhelyen a Kazinczy Múzeum Hátsó füves-kiállítására építve regionális mozgalom indult a környékbeli szunnyadó futballközösségek megtartására, a futballban rejlő identitáserősítő, kohéziós értékek megőrzésére. A Hátsó füves futballmentő túra 2022 tavaszán nyolc falusi helyszínt érintett. Az utolsó állomás Sátoraljaújhelyen volt. Az eseménysorozat végén a két ötletgazdával vonjuk le a tapasztalatokat.
2022-08-15 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt