A kínálat sokszínű, mindenki megtalálja a kedvére valót, akár a képzőművészet, az állatok, a tánc, a mozgás vagy a történelem szerelmese. A szakmai foglalkozások mellett pihentető és szórakoztató élmények is szerepelnek a programokban. Almási Beatrix kommunikációs menedzsert hallják.
2021-06-06 |
Engedélyezték a nyári táborok megrendezését. A napközis és az ottalvós táborok szervezői felkészülten várták a kormányzati bejelentést. A tavaly évhez hasonlóan idén is a járványügyi intézkedéseket betartva várják a gyermeket a június 15-én kezdődő nyári szünetben.
2021-05-21 |
Az önkormányzatok arra kérték a szülőket, hogy csak a legszükségesebb esetben vegyék igénybe az ügyeletet, például akkor, ha nem tudnak otthonról dolgozni, vagy részt vesznek a védekezésben, munkáltatói igazolást nem kérnek. Az zárás az oktatási intézményekben előreláthatólag a tavaszi szünet végéig tart, de ez még változhat. A miskolci helyzetről Molnár Zoltán a Pedagógus Szakszervezet Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke számol be.
2021-03-27 |
Sokan próbálják a közösségi összejöveteleket bepótolni, ami tavasszal, nyár elején elmaradt a covid vírus miatt. Civil szervezetek, önkormányzatok, egyházak szerveznek a napokban nyári táborokat a fiataloknak. A következő percekben Miskolc-Szirmára látogatunk, ahol a görög-katolikusok hoztak létre gyerkeknek tetsző programokat.
2020-07-26 |
A nyári tábor dömpingben is különlegesnek számít a Diósgyőri vár, illetve a Lovagi Tornák Tere kutyás napközije, itt ugyanis a gyerekek saját kedvencükkel együtt vehetnek részt a foglalkozásokon.
2019-07-15 |
A sporttáborok lesznek az idei nyár legnépszerűbb vakációs lehetőségei, és egyre több az offline tábor Magyarországon. Átlagosan tíz százalékos áremeléssel kell számolnia a családoknak,
2019-06-07 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola