Nagyon sok család önként is befogadott menekülteket Vásárosnaményban – ezt tudtuk meg a település vezetőjétől.
2022-03-11 |
Színes programokkal készül az adventi időszakra a vásárosnaményi Balázs József Könyvtár és Művelődési ház, a Tourinform irodával együttműködve. Lesz például Tabányi István és Szulák Andrea koncert ebben az ünnepi programsorozatban, de igyekeznek több családi programot is szervezni. A kulturális intézmény igazgatója, Iványi Tamás rádiónknak elmondta, szeretnének minden programot megtartani. Az első adventi gyertyagyújtásra november 28-án, vasárnap kerül sor.
2021-11-27 |
Az alkalom különlegessége, hogy az országban egyszerre több helyen zajlik majd, ráadásul 3 héten keresztül. A program fő vázát a Hungexpo adja majd Budapesten, de több vidéki városban, így Vásárosnaményban is várják a szakmát és az érdeklődőket egyaránt. Kiss B. Zoltánt, a Felső-Tiszavidéki Vadgazdák Szövetségének elnökét hallják.
2021-07-31 |
A koronavírus-járvány miatt a vásárosnaményi kórházban szabadították fel azokat az ágyakat, amelyeket a miniszteri rendelet szükségessé tett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az első hullám elcsendesedése után azonban létrejötte egy "Nem adjuk a kórházunkat" Facebook-csoport, akik augusztus elején tüntetést is szerveztek azért, hogy a kórház újra úgy üzemeljen, mint korábban. Pénteken újra tüntetés lesz a városban. A kórház szeptember elsejétől több osztályt újraindít a beregi városban.
2020-08-16 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt