A Debrecen-Úrréti Református Gyülekezet nyara gazdag programokkal zajlik. Júliusban megrendezték a több generációs tábort Zemplénben, illetve az idén elsőként az Úrréti Nyár elnevezésű programsorozatot. Nyáron ebéd, illetve vacsora alkalmakat hirdettek meg a családok számára, amely lehetőséget jelent ismerkedésre, beszélgetésekre. A találkozások nagyon népszerűek. Fontos változás az is, hogy az istentiszteletek helyszíne megváltozott, a gyülekezeti élet azonban maradt a Vezér utcai gyülekezeti házban.
2023-08-09 |
A hitéleti képzésekre egyre többen jelentkeznek. A nem hitéleti képzés mélypontja a tavalyi évben volt, most két és félszeresére emelkedett ahhoz képest a felvett diákok száma. Ezután várható a pótfelvételi eljárás.
2023-08-07 |
A nyíregyházi városrész 49. ünnepét augusztus 11-12. között rendezik meg. A sportprogramok mellett, színpadi előadások is szórakoztatják majd a rendezvényre látogatókat, de lesz kézműves foglalkozás, solymászbemutató, termékkóstoló, habparty és utcabál is.
2023-08-07 |
Immár 12. alkalommal rendezik meg a Galiba Gyermekesztivált. A Debreceni Virágkarnevál részeként, a családokra fókuszáló gyermekfesztivál négy napon keresztül 200 ingyenes programot kínál a kicsik és nagyok számára az ország egyetlen klasszikus Vidámparkjában augusztus 17. és 20. között.
2023-08-07 |
Meddig és hogyan növekedhet a föld népessége? Ennek milyen hatásai lehetnek a gazdaságra? Valóban Európa lehet az egyetlen csökkenő népességszámú kontinens? Milyen demográfiai változások várhatók a következő évtizedekben? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ a következő beszélgetésben Baksay Gergellyel, a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági elemzésekért és versenyképességért felelős ügyvezető igazgatójával.
2023-08-04 |
A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel november 14-ig minden kedden látogatható a Miskolci Közlekedési Vállalat Közlekedéstörténeti Múzeuma.
2023-08-04 |
A Debreceni Szakképzési Centrum tagintézményeiben számos olyan szakmát oktatnak, melyekre óriási az igény a gazdaság részéről. Ezeken a területeken nem is mindig tudnak elegendő új szakembert képezni, így az iskolapadból egyenes útjuk van a fiataloknak a leendő munkaadókhoz.
2023-08-04 |
Idén Debrecen is bekapcsolódik az immár 5 éves "Orgonák Éjszakája”-elnevezésű országos rendezvénysorozatba. A Filharmónia Magyarország szervezésében augusztus első szombatján a hangszerek királynője lesz a főszereplő, a cél, hogy minél többen megismerhessék hangzását, működését, sokoldalúságát.
2023-08-04 |
Az edző felelősségéről és az öltözői motiváció titkairól beszélt sátoraljaújhelyi előadásán Sisa Tibor labdarúgóedző. A korábban egyebek mellett a Budapest Honvédnál, a Tatabányánál, a Diósgyőrnél, a Kaposvárnál és a Gyirmótnál dolgozó, U19-es Európa-bajnoki bronzérmes, az U20-as válogatottat a korosztályos világbajnokságra kijuttató, Magyar Kupa-győztes szakember azt mondta, a legfontosabb feladata egy edzőnek, hogy a rá bízott gyerekeket szeresse és nevelje. Kell a technika, a jó labdakezelés, de ugyanolyan fontos a lélek, a szív, mert nem csak focistát kell, hanem embert kell nevelni.
2023-08-04 |
Az új 430 m hosszú kerékpáros út magába foglalja a mintegy 30 m támaszközű acélszerkezetű kerékpáros ívhíd építését és mintegy 80 m hosszúságban előregyártott elemekből készített támfal építését egyaránt.
2023-08-04 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola