Az ország más oktatási intézményeihez hasonlóan a koronavírus járvány miatt a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája és Diákotthona is rendkívüli körülmények között kezdte meg a 2020-2021-es tanévet.
2020-09-06 |
Sok iskola és óvoda keres pedagógusokat, több mint 200 tanár, tanító és óvodapedagógus állás betöltetlen még megyénkben. Molnár Zoltán, a Pedagógusok Szakszervezete Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke szerint a hiány, mint probléma több okra vezethető vissza. Az utóbbi évtizedekben jelentősen csökkent a pedagóguspálya presztízse. Az anyagi megbecsüléssel is adódnak problémák. Igaz, a pedagógus-életpályamodell jól indult, de az, hogy a béremelés mértékét nem az aktuális minimálbérhez kötik, hátrányosan érinti a pedagógustársadalmat.
2020-09-02 |
A protokollt az adott intézmény helyi sajátosságai szerint kell alkalmazni, de még így is sok kreativitást igényel az intézményvezetőktől és a pedagógusoktól ennek betartatása és kivitelezése. Például a közösségi terekben a szociális távolság megtartása a létszám korlátozásával (mondjuk a csengetési rend eltérő megállapításával), a közösségi terek felosztásával valósítható meg. Ahol ez nem biztosítható, ott javasolt a maszk viselése a felső tagozatos és középiskolás tanulók számára.
2020-08-30 |
Szeptember 1-jén megkezdődik a tanítás az iskolákban. Március óta nem ültek a gyerekek iskolapadban, azóta digitális oktatással jutottak a tudás birtokába. Új szabályok lépnek életbe, sokkal elővigyázatosabbnak, megfontoltabbnak kell lennie tanárnak és diáknak egyaránt. A tanévkezdésről, az új iskolai szabályokról Mészáros Csabával, a sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Általános Iskola igazgatójával beszélget Jászter Beáta.
2020-08-30 |
Nem lesz kötelező maszkhasználat a Nyíregyházi Egyetemen. Az alapvetően 1,5 méteres védőtávolság megtartása lesz kötelező mindenhol - a tanteremben, a büfében de még a kollégiumban is. Az egyetemre egyébként csaknem ezer új elsőst várnak, és aki szeretne, még jelentkezhet néhány szakirányú továbbképzésre, amely szeptemberben indul majd. Minya Károly oktatási rektorhelyettest hallják.
2020-08-23 |
A Nyíregyházi Tankerületi Központ 44 székhelyintézményében, 14 tagintézményében valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Szakszolgálatnál is elkezdődött szeptember 2-án a 2019/2020-as tanév.
2019-09-12 |
A Debreceni Szakképzési Centrum képzési struktúrájában és infrastruktúrájában egyaránt igyekszik megfelelni a kor követelményeinek. Ezeken a területeken fontos tanévnek ígérkezik a mostani. A DSZC folyamatosan együttműködik ipari partnereivel, tanulóinak leendő foglakoztatóival. A duális képzési rendszer kialakítása is folyamatos, ezt is szolgálják a térségben működő vállalatokkal aláírt és a jövőben kötendő stratégiai megállapodások. A tagiskolák fejlesztése, bővítése, korszerűsítése is állandó kihívás. Mindezekről Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja beszélt.
2019-09-05 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
nmhh