A felújítás első ütemében a legfontosabb állagmegóvási munkálatokat végzik el, amelyet a tervek szerint több felújítási szakasz követ még – jelentették be a projekt indítására szervezett sajtótájékoztatón. Évtizedek óta kihasználatlanul áll az épület a közigazgatásilag Abaújszántóhoz tartozó területen. Most, egy határon átnyúló, magyar-szlovák program eredményeként 140 millió forint fordítható a munkálatokra, a határozott kormányzati törekvés ugyanis az, hogy minél több értékes épület megmeneküljön az enyészettől
2021-05-20 |
Lassan egy éve szolgál az abaújszántói református gyülekezetben Balogh Milán lelkipásztor, aki előzőleg a sárospataki egyházközség segédlelkésze volt. Két hónapja költözött családjával az abaúji kisvárosba, tervei szerint szeretné a református közösséget anyagi értelemben és lelki tekintetben is építeni.
2020-11-27 |
Háromrétegű egészségügyi szájmaszkok gyártására használható gépsort, valamint az azt befogadó üzemcsarnokot avattak Abaújszántón. A százmillió forintos beruházás felét, a gépsor beállítását a bérmunkát megrendelő cég, másik felét az üzem tulajdonosa, az állami tulajdonú KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE cégcsoport biztosította, ami gyakorlatilag a munkavégzéshez szükséges épület teljes körű felújítását jelentette.
2020-10-23 |
Tizenhárom Borsod megyei település, köztük Abaújszántó is támogatásban részesült orvosi rendelők fejlesztésére, korszerűsítésre, építésére a Magyar Falu Program révén. Pályázni már működő és újonnan létrehozandó 5000 fő, és ez alatti lakosságszámú települések önkormányzati tulajdonban lévő orvosi rendelők fejlesztésének támogatására lehetett. Az orvosi rendelő felújítása Abaújszántón, a társégben betöltött központi szerepe miatt is jelentős lépésnek számít. Sáfián Ádámmal, Abaújszántó polgármesterével, Póczos Nikolett beszélgetett.
2019-07-26 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt