A címer egyszerre szimbolizálja az adott famíliának a társadalomban elfoglalt helyét, privilegizált helyzetét,és közös identitásukat meghatározó múltját- olvashatjuk a most megjelent „Nemesi címereslevelek Borsod Vármegye levéltárából” című kiadvány ajánlójában.
2023-03-30 |
Zsigmond Dezső, Balázs Béla-díjas filmrendező készíti azt a három dokumentum filmet, amely Szabolcs megye meghatározó történeteit, jelképét dolgozza fel. Teszi ezt a megyei önkormányzat kérésére, a fiatalok és az itt élők identitásának megerősítését célzó projekt segítségével.
2023-01-05 |
Ezekhez a tématerületekhez kapcsolódva, a gazdaságélénkítés jegyében készült el a közelmúltban a két kötet, melyek tervezésében és kivitelezésében a megye fejlesztési ügynöksége, a BORA 94 Nonprofit Kft. is oroszlánrészt vállalt.
2022-04-20 |
Az egészségügyi ellátás fejlesztéséhez történő szakmai, közszolgálati és tudományos tevékenységének elismeréseként nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából Batthyány-Strattmann László-díjban részesült Dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.
2022-03-31 |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 16 járásának 358 települése közül – jelenleg – 17 nem rendelkezett érvényes címerrel. Ebben segített a megyei önkormányzat mind anyagi, mind szakmai téren. E szimbólumoknak fontos szerepük van a település identitásának kialakításában és elmélyítésében. Így készült el Balajt, Beret, Csenyéte, Fáj, Felsőgagy, Hernádpetri, Kiskinizs, Litka, Monaj, Perecse, és Rakaca települések heraldikai, történelmi és esztétikai szempontból érvényes címere - részletezte rádiónknak a megyei közgyűlés elnöke, Bánné dr. Gál Boglárka.
2021-12-18 |
A sajtótájékoztatón Baracsi Endre a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, nagyon nehéz volt a jelöltek kiválasztása, hiszen sok tehetséges szakember dolgozik a megyében. Czomba Csaba, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége megyei szervezetének elnöke rádiónknak ismertette kik az idei évi jelöltek
0:00
0:00
2021-10-14 |
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár miskolci központjában számos programmal készül január 22-ére a Magyar Kultúra Napjára. Kölcsey Ferenc munkásságához kötödő képzőművészeti és irodalmi alkotások bemutatása szerepel a programok között, de előadás hangzik el a szakmák himnuszairól is a január 18 án kezdődő héten. A Himnuszok hete programajánlóját Tumikné Csurák Ágnes városi hálózati osztályvezetőtől hallják.
2021-01-17 |
A Nemzeti Együttműködési Alap szakmai kollégiuma nem rendelkezik jelenleg egyetlen borsod megyei képviselővel sem, ami meg is látszik az elnyert összegeken A tagok mandátuma idén lejár, így választást tartanak.
2020-02-22 |
Nemzetközi tapasztalatokat vitattak meg Debrecenben az EUREGA projekt keretében. Az ülésen holland, finn, spanyol, ír, görög és román partnerek osztották meg jó gyakorlataikat a Hajdú-Bihar megyei csoporttal. Az EUREGA projekt a gasztronómiai értékekre, a kulturális örökség megőrzésére és hasznosítására illetve továbbfejlesztésére alapozva támogatja a megye fejlődését.
2019-09-20 |
Megújult a második emelet a miskolci II. Rákóczi Ferenc megyei könyvtárban. Új padlóburkolattal látták el, átrendezték a könyves polcokat, hogy a középen kialakított szabad területen kiállításokat is tudjanak majd szervezni. A tervek szerint októbertől újtára indítják a nagy könyvtárbuszt is. Minderről Prókai Margit igazgatóval beszélgettünk.
2019-09-06 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt