A 9,2 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő fejlesztéshez a magyar kormány 3,6 milliárd forint támogatást biztosított. A modern ipari technikával felszerelt háromszintes csarnokban dohányelőkészítő üzemet rendeztek be, mely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a cég megtartsa az elmúlt 15 évben elért fejlődési ütemet.
2022-11-22 |
Ez az óriásberuházás egyben a magyar gazdaságtörténet eddigi legnagyobb fejlesztése – így fogalmaztak a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, amikor a napokban bejelentették a kínai CATL döntését.
2022-09-01 |
Elsősorban az autóiparban használatos elektronikai alkatrészek gyártásával foglalkozik majd. A zöldmezős beruházás alapkövét még 2018. szeptember 17-én tették le. A gyáravató ünnepségen először Pósán László országgyűlési képviselő mondta el gondolatait.
2021-06-27 |
Ezt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be. A Debreceni Egyetem égisze alatt épül meg a Nemzeti Oltóanyaggyár, és ennek részeként kifejezetten a Covid elleni szer készítésére a Nemzeti Koronavírus-Oltóanyaggyár.
Bejárást tartottak pénteken a Debrecenben épülő BMW gyár területén az autógyártó világvállalat képviselői, a város vezetői Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. Az eseményen az önkormányzat hivatalosan átadta az előkészített iparterületet a BMW Group számára. Bár a koronavírus járvány a vállalat fejlesztési terveire, így erre a több mint 1 milliárd eurós – 12.3 milliárd forint magyar állami támogatást élvező - beruházásra is hatással van, de a gyárépítés nem került veszélybe. Néhány hónapos csúszással lehet számolni, de a felek továbbra is elkötelezettek, a még 2018-ban bejelentett szerződés ez év június végén módosítás nélkül hatályba léphet. Minderről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatott.
2020-05-19 |
Rendezvényekkel ünnepel a sportközpont.
0:00
0:00
2019-05-14 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt