Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye útjait összesen 53 nehéz tehergépjárműről tudják szórni, illetve ha szükséges 8 hómarót is be tudnak vetni az utakon. Ez Polgár Tamás üzemeltetési és fenntartási osztályvezető szerint azt jelenti, hogy egy-egy gépük 40-50 kilométeres szakasz megtisztítását tudja elvégezni. A téli előkészületek során megtartották a gépszemlét, folytatják az utak kátyúzását, valamint a hóvédművek kihelyezését is. A részletekről Polgár Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei igazgatóság üzemeltetési és fenntartási osztályvezetője számolt be rádiónknak.
2023-11-29 |
Nyíregyháza várost üzemeltető cégénél a pandémia miatt a klasszikus értelemben vett gépszemle elmaradt az idén, de nem maradt el a gépek felkészítése. Összesen 6 nagy teljesítményű és 29 egyéb kisebb gép áll rendelkezésükre, ha leesik az első hó - mondta rádiónknak Petró Árpád, a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. igazgatója.
2020-11-24 |
Beindultak a hóágyúk a sátoraljaújhelyi Kalandparkban. Ha maradnak a mínuszok, akkor hamarosan mindhárom sípályát használhatják a síelők.
2019-12-05 |
Nekünk autósoknak pedig nagyon fontos, hogy biztonságosan közlekedjünk télen is. Ehhez fel kell készíteni a gépjárműveinket. Akár a világítás, akár a fék, akár a gumik mind-mind befolyásoló tényező lehet a téli közlekedésben. A rendőrség közlekedésbiztonsági szakembere szerint az autóban fontos kellék kell hogy legyen ilyenkor a pléd mellett a téli szélvédőmosó, vagy éppen egy kisebb lapát.
2019-11-25 |
Országszerte 32 ezer kilométernyi állami gyorsforgalmi-, fő- és mellékutat tart karban a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A társaság november 10-ével átállt téli üzemmódra, vagyis mind a 19 megyei igazgatóságon, mind a 94 mérnökségen innentől kezdve 24 órás ügyeletet tartanak, hogy szükség esetén azonnal be tudjanak avatkozni, és biztosítsák a járható utakat. A közút Hajdú-Bihar megyében is felkészült a hideg idő kihívásaira. Ellenőrizték és átszerelték a nagy gépeket, a hókotrók és a sószórók készenlétben állnak. A raktárakat is feltöltötték: az előző télen használt só, sóoldat és kőzúzalék mennyiségnél is több szóróanyag áll rendelkezésre.
2019-11-17 |
Ősszel a közlekedési balesetek bekövetkezésében jellemzően szerepet játszik, hogy a gépjárművezetők nem az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. Ebben az időszakban a járművezetők felelőssége: a járművük őszi-téli felkészítése, valamint a saját szemük épségének, a látásuk megfelelőségének biztosítása. Az őszi-téli átállással kapcsolatos felkészülés időszerű, melynek keretében fontos: a futómű, az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás, a fékrendszer ellenőrzése, a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray és a megfelelő ablakmosó folyadék, vagy a páramentesítő használata.
2019-11-09 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt