Van olyan ágazat, amely bővülni tudott 20 százalékkal, de olyan is van, amely körülbelül ugyanennyivel csökkent. Az építőipart egyelőre a korábbi évek megrendeléseinek teljesítése pörgeti, de mintegy 30 százalékkal kevesebb a megrendelések száma, mint tavaly ilyenkor volt.
2023-12-11 |
Fülöp Ákos, az MCC Sport és Teljesítmény Műhelyének vezetője Nyíregyházán tartott előadást „Tényleg fejben dől el? Mentális teljesítményfokozás a sportban” – címmel.
2023-05-23 |
Az első alkalommal még 1500 métert tudott futni a nyíregyházi lőtéren, nyáron, homokban, úgy, hogy utána alig bírt hazamenni, ma pedig hegyen-völgyön keresztül több mint 100 kilométert is képes megtenni. Belus Tamás, nyíregyházi terep ultrafutó, aki nemrégen egy hazai verseny első helyezettjeként bekerült a legjobbak közé, ennek köszönhetően pedig részt vehetett élete legnagyobb álmának nevezett eseményen, ahol 121 kilométert, 7000 méteres szintemelkedés során 19 óra alatt futott le, második legjobbként a benevezett magyarok között.
2020-03-21 |
Rangos szakmai elismerést kapott a Somogyi-könyvtár. A 2019-es Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett pályázaton az idei Könyvtári Minőségi Díjat a szegedi intézménynek adták.
2019-12-18 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt