Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese azt mondja, már az utolsó negyedévben csökkenhet a gazdasági teljesítmény, vagyis recesszió jöhet, ez pedig még a következő év feléig legalább kitart. A fogyasztók inflációs várakozása is emelkedik. Ráadásul a lakosok a saját megtakarítási lehetőségeiket is hónapról hónapra rosszabbnak látják, pedig alig néhány hónapja, idén februárban még épp csúcsot döntött a megtakarítani tudok aránya a GKI csaknem 30 éve tartó fogyasztói bizalmi index felméréseinek történetében.
2022-11-03 |
Aki még eszik káposztát, az főleg fejes káposztát fogyaszt, ez teszi ki a hazai termesztés több mint 90 százalékát, a maradék főleg lila káposzta. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az ország legjelentősebb káposzta termelő vidéke, itt 400 hektáron foglalkoznak ezzel a zöldséggel. A részletekről Hunyadi Istvánt, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Terméktanács ügyvezető igazgatóját hallják.
2020-10-17 |
13,5%-al esett vissza a magyar gazdaság a koronavírus-járvány első hónapjaiban. A következő negyedévben már jobbak lehetnek az adatok, a teljes évre vonatkozó adatok viszont biztosan a visszaesésről szólnak majd. Az Európa Rádió által megkérdezett szakember szerint a tavalyi színvonal elérése csak 2022-ben reális. Karsai Gábort, a GKI vezéirgazgató-helyettesét kérdeztük.
2020-08-19 |
Országos szinten, így Nyíregyházán is az elmúlt évekhez képest visszaesés tapasztalható az egyetemre felvételizők jelentkezési számában, amely az emelt szintű érettségire vezethető vissza. A legnépszerűbb szakokról, a pótfelvételiről, és a nyelvvizsgák hiánya miatt bent ragadt diplomákról dr. Minya Károly a Nyíregyházi Egyetem oktatási rektorhelyettese nyilatkozott rádiónknak.
2020-05-04 |
A legoptimistább forgatókönyv szerint 3 százalékkal, a legrosszabb szerint 7 százalékkal esik vissza idén Magyarország GDP-je a koronavírus járvány okozta válsághelyzet miatt a Gazdaságkutató Intézet prognózisa szerint. Vértes Andrással, a GKI elnökével beszélgetünk.
2020-04-07 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt