Harminc új hallgatója lesz a Nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégiumnak szeptembertől. Nem mindenki cigány származású a beköltözők közül, épp azért, hogy a kisebbségi és a többségi társadalom együttélését már kicsiben is segítsék. Most egyetlen evangélikus hallgatója sem lesz a szakkollégiumnak. Ennek leginkább az az oka, hogy a cigány közösségben nem jellemző, hogy evangélikusnak keresztelnék a gyermekeket. Ez azonban nem vesz el semmit abból a misszióból, amit a kollégium és az azt fenntartó egyház felvállal.
2020-08-27 |
A Nagy Háború elfeledett cigány katonáiról beszélgettünk Scholcz Róbert Gergely régész-történésszel. A magyar nagyközönség napjainkig nem tudja, hogy 1914-1918 között számos cigány katona küzdött a világháborúban szárazföldön és vízen, sőt, „cigány-szerelem” fedőnévvel 1918 őszén magyar csapatokat szállítottak az olasz frontról a nyugati hadszíntérre. Mivel a Monarchiában a cigányságot társadalmi rétegként és nem önálló nemzetiségként kezelték, ezért áldozatvállalásukról, helytállásukról viszonylag keveset tudunk. Az I. világháború centenáriumára vándorkiállítás és könyv született a témában, Hegedűvel és puskával címmel, a nagy háborúban harcoló cigány katonák életéről, szolgálatáról.
2019-10-31 |
Augusztus elejéig lehet jelentkezni mindkét református cigány szakkollégiumba. A Református Egyház Debrecenben és Budapesten tart fenn egy-egy ilyen intézményt, ahova roma és nem roma egyetemistákat egyaránt várnak. A bentlakáson túl pedig spirituális, nyelvi, közéleti ismereteket is szerezhetnek a bentlakók. A kollégiumok célja a cigány hallgatók keresztény, roma, és értelmiségi identitásának megerősítése. A részletekről Dezső Attilát a Református Cigánymisszió kommunikációs munkatársával beszélgettünk.
2019-07-04 |
Alt
Alt
Alt
nmhh
Alt
Alt
Alt