Együtt gyűjt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermek Onko-haematológiai és Csontvelő Transzplantációs Osztályának a Diósgyőri Ultrák szurkolótábora, a DVTK klub, valamint az Európa Rádió egyik kollégája.
2022-12-06 |
Ferenci Dia a tavalyi esztendőben, nagyon fiatalon, kisiskolásként daganatos betegségben hunyt el. Az apa, Gábor az emlékének adózva - lévén komoly versenyzői múlttal is rendelkező harcművész - megfogadta, hogy 100.000 fekvőtámaszt teljesít. Az utolsó 100-at a Diósgyőr Szurkolókkal, a DVTK sportolóival együtt szeretné lenyomni december 3-án, a Haladás elleni mérkőzést megelőzően, a DVTK Stadion előtti téren.
2022-12-05 |
A BAGE ezzel a kezdeményezéssel a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány gondozottjait szeretné támogatni, nem csak karácsonykor, hanem az újévben is, így a gyűjtés november 21-én kezdődött és egészen január 11-ig tart. A gyűjtéshez támogatóként csatlakozott a Fórum Bevásárlóközpont, ahol két helyszínen lehet leadni az ajándékokat december 12 és 23 között.
0:00
0:00
2022-11-24 |
Az elmúlt évben közel 10 ezer embernek segítettek. A gyűjtést november 7-én kezdték el és december 22-ig tart. Iskolákban, cégeknél és a városban kihelyezett gyűjtőpontokon várják a tartós élelmiszereket, tisztítószereket és édességeket a rászoruló családok számára.
2022-11-10 |
Egy finn missziós szervezet támogatásával száz magyar óvoda kaphat egy főleg keresztyén könyvekből gyerekbibliákból álló csomagot a Parakletos Könyvesház közreműködésével.
2022-10-20 |
A 2018 óta futó akciót a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület, az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet közösen hirdette meg. A szervezők az idei második kampányszakaszban, szeptember 24-e és november 22-e között várják a használt készülékeket.
2022-10-12 |
A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítványa „Radírozzuk ki a különbségeket!” akciójában augusztus közepéig gyűjtötte a tárgyadományokat.
0:00
0:00
2022-08-19 |
A növényvédőszer-maradékok különösen veszélyesek a környezetünkre. Magyarországon még a rendszerváltás előtti időkből maradtak meg ilyen hulladékok. Tavaly ennek mennyiségét felmérte a Magyar Növénymérnöki és Növényorvosi Kamara, az országban több mint 300 tonna veszélyes anyag maradt.
2022-08-05 |
Városok, közösségek, civilek tömegei mozdultak meg országszerte az Ukrajnából menekülők támogatására. A legnagyobb régiós multisport klub is csatlakozik a Híd Kárpátaljáért Programhoz a vasárnapi DVTK - ETO FC Merkantil Bank Liga mérkőzés jegybevételével és szurkolói adománygyűjtéssel. A felajánlásokat keddtől szombatig, 16 és 18 óra között, illetve vasárnap a DVTK-ETO FC Győr meccs napján is várják a DVTK Stadionba, az ultra szektorhoz.
2022-03-03 |
Bernasconi-Bús Katalin, az alapítvány elnöke azt mondja: hatalmas az összefogás a miskolciak között, folyamatosan érkeznek a felajánlások, és még várják is azokat, hogy a határhoz személyesen vigyék el a csomagokat. Hogy mire van a legnagyobb szükség, az napról napra változhat, de olyan élelmiszerekre mindig szükség van, amit felfognak és vihetnek magukkal a gyerekek és anyák.
2022-03-02 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt