Ecsetfülű disznók, vörös varik, és bölények - olyan állatok a Nyíregyházi Állatparkból, amelyek túlélésüket köszönhetik az állatkerteknek. Nyíregyházán amerikai és európai bölények, és egy kis vörös vari is született a közelmúltban. De hogy segíthet az állatkert a fajok megőrzésében- erről is beszélgetünk Révészné Petró Zsuzsával, a Nyíregyházi Állatpark szóvivőjével.
2021-06-12 |
Újra megtelt élettel a Sóstói Múzeumfalu. A Pünkösd és a Gyereknap után most hétvégén, június 12-én, szombaton ismét egy újabb programmal, a Verbunk Napjával várják a látogatókat.
2021-06-11 |
Baloghné Szűcs Zsuzsanna rádiónknak elmondta: sokszor éri őket az a vád, hogy nincs élet a faluban. Lassan kihal az a generáció, amelynek még bármilyen kötődése lenne a falusi világgal, élményei voltak az adott korból és élővé, érthetővé tudnák tenni az intézményt.
2021-03-05 |
2020-ban 200 ezerrel kevesebb látogatója volt a Nyíregyházi Állatparknak, mint tavaly. A koronavírus-járvány miatt elmaradtak a külföldi látogatók, de megerősödött a hazai turizmus, és a 390 ezer látogatójukkal így is sikeres évet zártak - mondja Révészné Petró Zsuzsa a Nyíregyházi Állatpark szóvivője. Ráadásul a Hotel Pangea szálláshelyük még egy díjat is nyert a közelmúltban. Jövőre arra készülnek, hogy megdöntik a 2019-es rekord látogatói számot.
2021-01-02 |
Idén ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját a Sóstói Múzeumfalu. Illetve ünnepelte volna, mert a járványhelyzet miatt az örömbe üröm is vegyült. De még így is az első intézmények között lehettek, akik a járvány első hulláma után megnyithatták kapuikat. Szabó Saroltával, a Sóstói Múzeumfalu igazgatójával Gaál Tamás beszélget.
2020-12-23 |
Május 8-tól látogatható a Sóstói Múzeumfalu Nyíregyházán. Szabó Sarolta az intézmény vezetője elmondta: mivel a felújítás miatt csak tavaly szeptemberben tudtak megnyitni, már nagyon várták az idei, április elsejei indulást, amit viszont a vírusos helyzet keresztbe húzott. Így elmaradtak a húsvéti és a május elsejei programok, de a nyitás ellenére az erre az évre tervezett további rendezvényekkel sem tudnak készülni augusztus 15-éig. Május 8-tól – a nyitvatartás tekintetében – visszaállt minden a normális kerékvágásba.
2020-05-10 |
Ebben az évben ünnepli alapításának 50. évfordulóját a Nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu. Ebből az alkalomból Dr. Németh Péter nyugalmazott megyei múzeumigazgató a vendégünk, aki az alapítás éveiben igazgatta a megyei múzeumi szervezetet és a skanzen létrejöttét.
2020-03-17 |
A Kálvineum Idősek Otthona 2005 januárjában nyitotta meg kapuit Nyíregyháza-Sóstófürdőn azon idős emberek előtt, akik életük alkonyát kortársaikkal családias, szép környezetben, szeretetteljes közegben szeretnék megélni. A Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség fenntartásában működő intézmény ezekben a napokban ünnepli működésének 15 éves évfordulóját. Lakóik és munkatársaik formálódó keresztény gyülekezetként élik mindennapjaikat, melynek részét képezik nem csak a reggeli áhítatok, az intézményi lelkésszel folytatott beszélgetések, hanem a közös foglalkozások, programok, kirándulások is.
2020-02-17 |
A nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban a bővítési és állagmegóvási munkák befejeződtek és 2019 szeptemberében már megtudta nyitni kapuit az intézmény. Az átalakítások során teljesen, a látogatók kényelmét szolgáló új épületeket hoztak létre, állagmegóvást hajtottak végre és egy új raktárt is megépítettek.
2020-01-11 |
A Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség Ellátási- és Vagyonkezelési Szerződés alapján működteti a Sóstói Szivárvány Idősek Otthonát. Az intézményben magas színvonalú szakmai munka folyik. Az intézet mindennapjairól Vári Zoltánt intézményvezetőt kérdeztük.
2019-12-27 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt