A vártnál kisebb költségnövekedés annak köszönhető, hogy több épületet is lezártak, egyes egységek közös helyiségbe költöztek; csökkentették az állatállományt, eladtak eszközöket és az energiahatékonyság jegyében eddig négy faelgázosító kazánt és négy cserépkályhát építettek be az ingatlanokba. Jakubinyi László elnökkel beszélgetünk.
2023-03-23 |
A Szimbiózis Alapítvány egy nyertes pályázatnak köszönhetően a személyi asszisztencia lehetőségét hozza el a miskolci fogyatékossággal élőknek. Tíz hónapon keresztül 16 főnek lesz lehetősége erre az egészen egyedi támogatásra. A fogyatékossággal élő személy a személyi asszisztenciával nem (kizárólagosan) ápolási segítséget vesz igénybe, hanem az alapítvány finanszírozásában egy olyan szolgáltatáshoz jut hozzá, mely által életminősége magasabb szintet érhet el.
2023-03-08 |
Töklámpás készítés, alpaka simogatás, mustpréselés, finomságok kóstolása – csak néhány program, amelyekért érdemes lesz kilátogatni most szombaton délelőtt tíz és délután három óra között a Szimbiózis Alapítvány által működtetett birtokra. A rendezvény teljes bevételét a majorság további működtetésére fordítja az üzemeltető.
2022-10-28 |
November 1-től zárva tartanak a turisztikai szolgáltatások és tavaszig biztos, hogy szünetelnek majd. Szintén tavaszig zárva tart a család- és fogyatékosságbarát panzió, az erdei iskola, lecsökkentik az állatállományt és a sajt- valamint a lekvárüzem is időszakosan bezár. A részletekről Jakubinyi László a Szimbiózis Alapítvány elnöke számol be.
2022-10-12 |
Szorgos munka zajlik a szociális farmon, teltházzal működik a Baráthegyi panzió és élménypark, elindultak a nyári napközis táborok, továbbá folyamatban van az autista focipálya kialakitása a Baráthegyi majorság szomszédságában lévő területen.
2022-07-17 |
A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete idén ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. Ebből alkalomból konferenciát tartottak Miskolcon. Ezen a rendezvényen adták át a szakmai elismerést a Szimbiózis Alapítványnak. A Miskolcon zajló jubileumi konferencia résztvevői látogatást tettek a Baráthegyi Majorságban is.
2022-07-07 |
Az egyik nagy áruházlánc társadalmi felelősségvállalásának köszönhetően élelmezéssel kapcsolatos, társadalmi célú projektekkel lehetett pályázni. Az egyik nyertes a miskolci Szimbiózis Alapítvány, amely az "Élj egészségesen, élj SajtAuchan" programban, a hazai sajtkultúra fejlesztésén dolgozik, valamint a sajtfogyasztási szokásokon kíván változtatni.
2022-06-08 |
A Baráthegyi Majorságban épülő új üzemben 100%-os gyümölcsleveket, valamint zöldség- és gyümölcs készítményeket állítanak elő. A beruházásnak köszönhetően tizenöt megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatására nyílik lehetőség. Betanított gyümölcsfeldolgozó munkakörben dolgoznak majd és számukra infokommunikációs akadálymentesítés készül.
2022-01-08 |
Innovatív díjban részesült a miskolci Szimbiózis Alapítvány „Egy hét mennyország” programja. A kitüntetéssel elismerték a kiemelkedően innovatív tevékenységet végző szervezet szociális ágazatban megvalósuló újítását. Az alapítvány egyedi társadalmi felelősségvállalási munkálkodásában megvalósult „Egy hét mennyország” programjában az elmúlt időszakban fogyatékos gyermeket nevelő családokat láttak vendégül a Baráthegyi majorságban található család- és fogyatékosságbarát panziójában.
2021-12-19 |
A miskolci Szimbiózis Alapítvány által létrehozott fejlesztőház segítő kezet nyújt mindazoknak, akiknek gyermeke a fejlődése miatt kilóg a sorból, vagy akik olyan diagnózist kapnak, ami után nem tudják, hogy merre induljanak tovább.
2021-11-11 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt